Újra használható a Puskás Ferenc Stadion középső lelátója

Újra használható a Puskás Ferenc Stadion középső lelátója

2012. 09. 21.
Megosztás

Befejeződött a létesítmény statikai megerősítése, így 38 ezer szurkoló láthatja a helyszínen a magyar labdarúgó-válogatott Törökország elleni világbajnoki selejtezőjét.

Újra meg lehet nyitni a Puskás Ferenc Stadion középső lelátóját, amelyikre évek óta nem mehettek fel szurkolók. A biztonsági okok miatt 2009 őszén lezárt épületrész állapota a tavaszi és nyári viharokban tovább romlott, amire egy júliusi szakértői jelentés is felhívta a figyelmet. A stadiont üzemeltető Nemzeti Sportközpontok vezetése úgy döntött, a halaszthatatlan hiba- és vészhelyzet elhárítást összeköti a stadion befogadóképességének növelésével.

„Tudtuk, hogy nagyon fontos mérkőzés vár a magyar labdarúgó-válogatottra, így mindent elkövettünk, hogy októberre meg lehessen nyitni a középső lelátót. A statikai szakvélemény előírásai alapján megerősítettük a korrodált tartószerkezeti részeket és elvégeztük a szükséges állagmegóvási munkákat, így a korábbi 26-27 ezerről 38 ezer főre növeltük a Puskás Ferenc Stadion befogadóképességét" – mondta Vígh László kormánybiztos.

Hozzátette: 2016-ig biztosan a mostani Puskás Ferenc Stadionban játssza hazai meccseit a magyar válogatott, utána a létesítményt egy nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas atlétikai stadionná alakítják át, a nemzeti csapat pedig „átköltözhet” az új, 65 ezer fős nemzeti stadionba.

„Szívből örülünk a jó hírnek. Az utóbbi időben a magyar válogatott összes hazai mérkőzésén 10 ezer felett volt a nézőszám. Bízunk benne, hogy október 16-án a törökök elleni sorsdöntőnek mondható világbajnoki selejtezőn az immár kibővített Puskás Ferenc Stadion megtelik nézőkkel, és szurkolóink valódi aréna hangulatot varázsolnak a pályára. Külön köszönet azoknak a szurkolóknak, akik a legutóbbi mérkőzésen is buzdították a csapatot" – mondta Borbély Zoltán, az MLSZ szóvivője.

A Magyarország-Törökország vb-selejtezőre a jegyértékesítés jövő héten kedden kezdődik. Az MLSZ tájékoztatása szerint a legutóbbi, Hollandia elleni mérkőzésnél kedvezőbb áron kínálják majd a jegyeket, és ismét meghirdetik a családi szektor akciót.

(Forrás: MTI)