Újra találkoztak a mexikói olimpia hősei

Újra találkoztak a mexikói olimpia hősei

2019. 06. 27.
Megosztás


Filmvetítéssel egybekötött közös ebéddel emlékeztek a több mint ötven évvel ezelőtti mexikói olimpia sikereire az 1968-as nyári játékok magyar érmesei. A résztvevőket Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke és dr. Bodnár András akkor bronzérmes vízilabdacsapat tagja, a MOB Mező Ferenc Sportbizottság elnöke köszöntötte.

A mexikói játékok 50 éves évfordulója alkalmából jubileumi emléktúrát szerveztek tavaly októberben, ennek résztvevői tekintették meg a Gulyás László szerkesztésében, Majszin György felvételei alapján készült útifilmet, mely az M4 Sportcsatornán került adásba.

Az emléktúra kialakulása, dióhéjban... Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó javaslatára 1998-ban a londoni olimpia 50. évfordulóján megszerveztek egy emlékutazást, ezt követte a többi, hagyomány lett belőle. Négy évvel később Helsinkiben Jacques Rogge NOB-elnök már több ország olimpikonjait köszöntötte. Melbourne-ben tovább szaporodott az ünneplők tábora, 2006-ban már csaknem negyven ország küldte el egykori versenyzőit a fél évszázados jubileumra. Négy év múlva jött Róma, majd Tokió, 2018 őszén pedig Mexikó.

Mexikóba is népes magyar küldöttség utazott, de alapfeltétel volt az egészségügyi alkalmasság. Az akkori bajnokok közül még 18-an élnek.

A mexikói olimpián Magyarországot 15 sportág 116 versenyszámában összesen 167 sportoló képviselte. A nemzetek közötti éremtáblázaton és a nem hivatalos pontversenyben egyaránt a negyedik helyen végeztünk 10 arany-, 10 ezüst- és 12 bronzéremmel, összesen 196 ponttal. Hat sportágban nyertünk aranyat, tízben érmet. A versenyeket 19 sportág 172 versenyszámában, 112 ország 5531 sportolójának részvételével rendezték meg.

Aranyérmesek
Atlétika: Zsivótzky Gyula, Németh Angéla
Birkózás: Varga János, Kozma István
Kajak-kenu: Hesz Mihály, Tatai Tibor
Labdarúgás: Básti István, Dunai Antal, Dunai Lajos, Fatér Károly, Fazekas László, Juhász István, Keglovich László, Kocsis Lajos, Menczel Iván, Nagy László, Noskó Ernő, Novák Dezső, Páncsics Miklós, Sárközi István, Szalay Miklós, Szarka Zoltán, Szűcs Lajos
Öttusa: Balczó András, Móna István, Török Ferenc
Vívás: Kulcsár Győző, B. Nagy Pál, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán, Schmitt Pál

Ezüstérmesek
Atlétika: Kiss Antal
Evezés: Csermely József, Melis Antal, Melis Zoltán, Sarlós György
Kajak-kenu: Giczy Csaba, Timár István, Petrikovics Gyula, Wichmann Tamás, Pfeffer Anna, Rozsnyói Katalin, Balczó András
Sportlövészet: Hammerl László
Súlyemelés: Földi Imre
Vívás: Kamuti Jenő, Bóbis Ildikó, Dömölky Lídia, Gulácsy Mária, Marosi Paula, Rejtő Ildikó

Bronzérmesek
Atlétika: Lovász Lázár, Kulcsár Gergely, Kontsek Jolán, Kovács Annamária
Birkózás: Bajkó Károly, Csatári József
Kajak-kenu: Giczy Csaba, Csizmadia István, Szöllősi Imre, Timár István
Súlyemelés: Bakos Károly
Vívás: Pézsa Tibor, Bakonyi Péter, Kalmár János, Kovács Tamás, Meszéna Miklós, Pézsa Tibor, Rejtő Ildikó
Vízilabda: Bodnár András, Dömötör Zoltán, Felkai László, Konrád Ferenc, Konrád János, Mayer Mihály, Molnár Endre, Pócsik Dénes, Sárosi László, Steinmetz János, ifj. Szívós István

(MOB, fotó: MOB)