Újraválasztották az ukránok legendáját

Újraválasztották az ukránok legendáját

2014. 10. 08.
Megosztás

Szergej Bubka harmadik ciklusát is megkezdheti az Ukrán Olimpiai Bizottság elnökeként.

A legendás rúdugró 108 támogató szavazatot kapott egy „nem” ellenében a kijevi közgyűlésen, így újabb négy évig ő vezeti hazája olimpiai bizottságát.

„Hatalmas megtiszteltetés ez a számomra. Nagyon hálás vagyok az ukrán olimpiai mozgalomnak a belém fektetett bizalomért. Nagyon sok mindent elértünk az elmúlt években, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a jövőben még előrébb lépjen az ukrán sport, és elősegítsük az ukrán sportolók sikeres szereplését a nemzetközi színtéren” – mondta megválasztása után Szerhij Bubka.

Az újraválasztott elnöknek az Európai Olimpiai Bizottság elnöke, Patrick Hickey is sok sikert kívánt:

„Hosszú évek óta figyelemmel kísérem Bubka ténykedését, s mindig is lenyűgöztek a világos víziói, és hogy a legnehezebb körülmények közepette is sikereket tud felmutatni. Bizakodó vagyok azt illetően, hogy ezekben a kemény időkben is hatékonyan tudja vezetni hazája olimpiai mozgalmát” – utalt arra, hogy Kelet-Ukrajnában jelenleg is háborús helyzet uralkodik.

„Ennek az embernek nincsen alternatívája. Egy példakép, egy legenda, egy olyan személy, akit nemcsak Ukrajnában, hanem szerte a világon tisztelnek” – méltatta Bubkát az ukrán bizottság alelnöke, Vitalij Klicsko, aki Kijev polgármestere is egy személyben.

A korábbi kiváló atléta érdemei között említik, hogy megalapította a Nemzeti Olimpiai Napot, a televízió által is közvetített díjátadó gálákat és az Olimpiai Akadémiát.

Bubka azt is szerette volna, hogy Lviv rendezze meg a 2022-es téli olimpiát, az országban uralkodó feszült politikai helyzet miatt azonban a városnak vissza kellett lépnie a kandidálástól.

(MOB/Around the Rings)