Ülésezett az ITTF

Ülésezett az ITTF

2013. 10. 01.
Megosztás

Az immár 218 tagszövetséget tömörítő ITTF (Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség) végrehajtó bizottsága Lausanneban, a BEAU Rivage Palace szállóban tartotta ülését.

A kanadai Adham Sahara elnök, akit 2013-ban hatodik alkalommal erősítettek meg tisztségében elégedetten nyilatkozott az ülésről, s annak a reményének adott kifejezést, hogy a megerősített végrehajtó bizottság vezetésével a sportág tovább fejlődhet. A szövetség alelnökévé a német szövetség vezetőjét Thomas Weikertet választották. A svéd közgazdász PETRA Sorling a szövetség pénzügyi igazgatója lett.

Faragó Judit ügyvezető igazgató bejelentette, hogy a 2014-ben rekordként 84 nemzetközi versenyt vettek tervbe, míg ebben az esztendőben csak 70 nemzetközi viadal került sorra.

A végrehajtó bizottság következő ülésére 2014 január 9 és 12 között Dubaiban kerül sor, a 2013-as World Tour Grand Finals torna idején..

Adham Sharara elnök tájékoztatta a bizottságot, hogy a Lausanneban 2004-ben megnyílt asztalitenisz múzeum a jövő évben Sanghajba költözik.