Ülést tartott a MOB Hagyományőrző Bizottsága - középpontban a gyűjtőtalálkozó

Ülést tartott a MOB Hagyományőrző Bizottsága - középpontban a gyűjtőtalálkozó

2013. 09. 18.
Megosztás

Dr. Gémesi György elnökletével kibővített ülést tartott a MOB tanácstermében szeptember 17-én a MOB Hagyományőrző bizottsága. A megbeszélés középpontjában a XV. Nemzetközi Gyűjtőtalálkozó és a különböző munkacsoportok vezetőinek beszámolói szerepeltek.

A mintegy 20 fős tanácskozáson meghívottként vett részt Fábián László, a MOB sportigazgatója és Siklós Erik, marketing és kommunikációs igazgató.

Dr. Gémesi György köszöntőjében elismerését fejezte ki az eddig elvégzett munkáért. Az elnök jóváhagyta a bizottság kiadványának nyomtatását a 2009-12-es ciklusban végzett munkáról, továbbá elmondta, a munkacsoportok tevékenysége a MOB honlapon folyamatosan olvashatóak.

Dr. Jakabházyné Mező Mária – a bizottság tagja – ismertette az olimpiai témájú gyűjtők számára rendezendő, XV. Nemzetközi Gyűjtőtalálkozó programját. „A SYMA Rendezvényközpontban előzetes helyszínbejárást tartottunk Dragoner Ildikóval és Balássy Lászlóval. Úgy ítéltük meg, hogy a korábban kiajánlott Melbourne-i terem nem elegendő, ezért a Róma és a Tokió termekkel egybenyitva tudjuk a találkozót színvonalasan megrendezni. A „beharangozást” a MOB honlapon megjelentettük, a jelentkezési lapokat postán és elektronikus úton elküldtük, 61 fő jelezte részvételét.

A munkacsoportok vezetőinek tájékoztatása alkalmával Győr Béla elmondta, a hagyományőrzők éves program szerint járják a temetőket, koszorúzzák az emléktáblákat, az elmúlt ülés óta 6 alkalommal került ilyenre sor; közreműködtek Ágoston Judit, Gyarmati Dezső és Temes Judit temetésénél.

Dr. Szabó Lajos, a Sportmúzeum igazgatója beszámolt róla, hogy 20 olimpiai gyűjtemény van az országban, amelyek időszakosan vagy folyamatosan látogathatók. Tavasszal hívta össze a vezetőiket, cél a csapat bővítése. A Magyar Sportmúzeum vívó vb-re készített kiállítása még most is látogatható az Agórában.

A filatelisták készüléséről Tóth Csaba ismertette és bemutatta a találkozó első napi bélyegző-tervét, amely mindig sikert arat. Sajnálattal mondta, hogy a MOB-MABEOSZ együttműködési megállapodás lejárt, új megállapodás még nincs. Ezért a nagyon sikeres OLIMPIAFILA további sorsa fel van függesztve, az utolsó példányokat szétosztották a jelenlévők között.

A hozzászólások közt Fábián László megköszönte a bizottság rendszeres és rendkívül tartalmas munkáját. A MOB sportigazgatója elmondta, maga is gyűjti – az aranyérmeken kívül – az ötkarikás ereklyéket. Szöul olimpiai bajnoka 70-80, olimpikonnal készült mélyinterjúval is rendelkezik.

Siklós Erik javasolta, hogy nagyobb médiahangot kapjon a rendezvény, valamint, hogy a Sportmúzeum mobil kiállításai kerüljenek el az iskolákba, plázákba. A marketing és kommunikációs igazgató tájékoztatást adott arról, hogy a MOB vezetői meglátogatják az USA-ban élő Tarics Sándor olimpiai bajnokot 100. születésnapja alkalmából, továbbá, hogy a Duna-parti Olimpiai Parkot felújítják.

Dr. Szabó Lajos bejelentette, hogy az általa igazgatott múzeum neve a MOB-NSK megállapodása alapján a továbbiakban Olimpiai és Sportmúzeum. Megjegyezte továbbá: készül a Szocsiban rendezendő téli olimpiai kiállítás.

Szilvás Zoltán a Memoring’s cégről adott tájékoztatást, mint mondta, internetes oldaluknak minden földrészről van látogatójuk.

Kurdics Sándor arról beszélt, hogy a MABEOSZ bélyegtervezéseit, kiadásait segíti a munkacsoport. A jelenlévőkkel megosztotta azt az örömteli hírt, hogy lakóhelyétől, Budakalásztól „Díszpolgári” címet vehetett át.