Ülőröplabda Eb, Elblag: a férfiak is megszerezték első győzelmüket

Ülőröplabda MK: Vácon alakul ki a döntő párosítása

2014. 02. 07.
Megosztás

Szombaton Vácon dől el, melyik két csapat jut be az ülőröplabda Magyar Kupa döntőjébe, és játszhat február 15-én délben Békéscsabán az aranyéremért.

Vácon nyolc csapat küzd egymással a döntős helyekért, a program délelőtt 10-kor kezdődik a negyeddöntőkkel a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium (2600 Vác, Németh László út 4-6.) tornatermében, és este 18 óra körül már eldőlhet, kik szerepelnek a döntőben.

A négy közé jutásért a bajnoki eredmények alapján az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal és a negyedik az ötödikkel találkozik, a párosítás elkészítésénél azt az állást vették figyelembe, amely akkor alakult ki, amikor mindenki játszott mindenkivel egyszer.

A negyeddöntő győztesei folytatják az elődöntőben, de a vesztesek számára sem ér véget a Magyar Kupa, ugyanis az 5-8. helyért is lejátsszák a mérkőzéseket. Az elődöntő vesztesei játszanak a bronzéremért, a nyertesek pedig Békéscsabán döntenek az aranyéremről.
A bajnokság névadó szponzorának, a Tesco-nak a támogatásával minden csapat a Magyar Kupa-sorozatra készített egyedi mezeket kapott.

(Bernau Péter)