Ungvári Miklós az IJF versenyzői bizottságában

Ungvári Miklós az IJF versenyzői bizottságában

2013. 09. 02.
Megosztás

Ungvári Miklóst az olimpiai ezüstérmes klasszist beválasztották az IJF versenyzői bizottságába, amelynek elnöke Teddy Riner (a kép bal szélén) lett.

A világbajnokságon résztvevő judósok voksolhattak arra, kik legyenek az IJF versenyzői bizottságának tagjai. A bizottságba előzetesen négy főt jelölt Marius Vizer IJF-elnök, vagyis az amerikai Kayla Harrison, a román Alina Dumitru, a francia Teddy Riner és a dél-koreai Kim Dzse Bum mellé választhattak további öt tagot.
Nos, a versenyzőtársak a tizennyolc hivatalos jelölt közül Ungvári Miklósnak is bizalmat szavaztak, a Közgép-Ceglédi VSE harminckét esztendős sportolója képviseli majd Európát, mellette Ázsiából az üzbég Risod Szobirov, Afrikából a kameruni Dieudonne Dolassem, Amerikából a brazil Tiago Camilo, Óceániából pedig az amerikai-szamoai Anthony Liu lett tagja a bizottságnak.
A tagok vasárnap elnököt is választottak maguk közül, a szavazatok többségét az immár hatszoros világbajnok Teddy Riner kapta, aki a 2009 óta elnöklő japán Okada Hirotakát váltja.
Ungvári Miklós már hamarabb hazatért Rióból, így nem lehetett jelen a bemutatáson.
„Nagyon boldog vagyok, hogy én lehetek a versenyzői bizottság elnöke, igyekszem majd a lehető legjobban képviselni a sportolókat a nemzetközi szinten. Bízom benne, hogy jó csapatot alkotunk majd társaimmal” – mondta Teddy Riner, akit ebben a pozíciójában a vasárnapi csapatversenyen mutattak be.

(Forrás: judoinfo.hu)