Universiade, 2013: Csapatvezetői értekezlet és sorsolás Kazanyban

Universiade, 2013: Csapatvezetői értekezlet és sorsolás Kazanyban

2013. 04. 11.
Megosztás

Minden idők legnagyobb és legjobban megrendezett Universiadéja várható a nyár folyamán Oroszországban, több mint 13.500 sportolóval, kísérővel, edzővel (12.000 versenyző). 1500 újságíró, 20.000 önkéntes, 27 sportág és vadonatúj sportlétesítmények: 45 új vagy felújított létesítmény áll majd a résztvevők rendelkezésére. Ez Kazany, a 27. Nyári Universiade helyszíne. Az olimpia után a második legnagyobb multi-sport világeseményen a magyarok várhatóan 160 sportolóval indulnak. Az Universiádén kb. 150-160 nemzet részvételére lehet számítani.

Pontosan három hónappal az Universiade megnyitója előtt Kazanyban a nemzeti küldöttségek és az egyetemi csapatok vezetői áttekintették a szervezési előkészületeket és részletes tájékoztatást kaptak a részvételhez kapcsolódó tudnivalókról. A delegációk tagjai 120 országból érkeztek és meglátogatták a létesítményeket, majd találkoztak a 27. Nyári Universiade operatív vezetőivel. Azt mondják, aki néhány évvel ezelőtt járt Kazanyban, most rá sem ismer a szinte teljesen megváltozott, átváltozott orosz-tatár városra. Rengeteg új létesítmény, szálloda, étterem. A szervezők és a helyiek mindent alárendeltek az Universiádénak

Az eseményen részt vett – többek között - Claude-Louis Gallien, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) elnöke, Vitalij Mutko, Oroszország sportminisztere, Marat Bariev, az Orosz Olimpiai Bizottság főtitkára, Rustam Minnikhanov, Tatárföld elnöke, Oleg Matyitsin, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség első alelnöke (nemrég járt Magyarországon), Marc Vandenplas, a Nyári Universadék igazgatója, Ilsur Metsyn, Kazany polgármestere és Farid Abdulganiev, az Universiade Falu polgármestere.

A MOB diák- és egyetemi-főiskolai sportért felelős szakmai tagozat tagját, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetséget (MEFS) dr. Freyer Tamás, a MEFS alelnöke és Kovács György, a MEFS sportszakmai munkatársa képviselte Kazanyban.

Néhány létesítmény, néhány adat:

- A Kazany Aréna (labdarúgó stadion) a színhelye a nyitó- és záróünnepségnek, valamint a labdarúgó mérkőzéseknek. Egyelőre 70%-os készültségi állapotban van. 45 ezres a lelátója

- Az atlétika stadion 25.000 férőhellyel rendelkezik. A stadiont egybeépítették egy fedett, bemelegítő pályával

- A kosárlabda csarnok két részből áll, egy 7000 férőhelyes nagy csarnokból és egy 1500 néző befogadásra alkalmas kis csarnokból. Mindkettőben rendeznek mérkőzéseket
- A 2011-ben átadott evezős pálya a kajak-kenu, az evezős és a nyíltvízi (10 km) úszóversenyek házigazdája lesz

- Tornacsarnok: 3200 fő, 18 méteres belmagasság. Sportágak: torna és ritmikus gimnasztika
- Tenisz Akadémia: tenisz (külső helyszín) és tollaslabda (belső helyszín). Összesen 25 (!) teniszpálya található az akadémián
- AK Bars Birkózó Csarnok: éppen övbirkózás diákolimpia zajlott a helyszín bejárásakor, nagy hangulatban, több ezernyi iskolás részvételével. A csarnok természetesen új, 2009-ben épült, egybeépítve két gyakorló csarnokkal és egy jól felszerelt konditeremmel

- Vízisportok Palotája (Aquatics Palace): az Universiádét követően itt rendezik a 2015-ös vizes világbajnokságot is. Három medence, két 50-es, egy 33-as. 50 ezer négyzetméteres (!) területen fekszik. Sportágak: úszás, műugrás, szinkronúszás

- Tatneft Aréna: hatalmas jégcsarnok, főként jégkorongra használják. Az idei júliusi Universiádén ez a csarnok lesz a judo versenyek házigazdája, 4 szőnyegen, a vele egybeépült gyakorló jégcsarnok pedig edzőteremként szolgál.
A létesítmények kiváló minőségűek, kifogástalan állapotúak. Természetesen a minden igényt kiszolgáló Universiade Falu is elkészült. A sportolók szálláshelye fürdőszobákkal, 3-4 ágyas szobákkal rendelkeznek.

A nevezési határidő: 2013. június 6. Minden Universiade résztvevő vízummentesen utazhat Oroszországba, Kazanyba.

Magyarország eddigi mérlege az Universiadékon 118 arany, 93 ezüst és 102 bronzérem. A magyar egyetemi hallgatók/sportolók Oroszországban 21 sportágban képviselik a piros-fehér-zöld színeket július 6-17. között.

A csapatsportok közül férfi és női vízilabdában, valamint női kosárlabdában leszünk érdekeltek. A csapatvezetői értekezlet idején kisorsolták a csoportokat.

A magyar női Universiade kosárlabda válogatott Ausztráliával, Finnországgal és Kínával került egy kvartettbe. A női vízilabdázók az Egyesült Államokkal, Ausztrálival és Franciaországgal játszik a továbbjutásért, míg a Vincze Balázs vezette férfi válogatott a házigazda oroszokkal, Ausztráliával, Kanadával, Japánnal és Grúziával került egy csoportba. Érdekesség, hogy mindhárom csapatunk megmérkőzik Ausztráliával.

A legutóbbi, 2011-es Universiadéról (Shenzen, Kína) a magyar küldöttség hat arany-, egy ezüst- és négy bronzéremmel tért haza. Cseh László 3 aranyérmet nyert.

(Forrás: Török Olivér, MEFS-sajtóreferens)