Universiade: A második nap két érmet hozott a magyaroknak

Universiade: A második nap két érmet hozott a magyaroknak

2013. 07. 09.
Megosztás

A hétfői nap folyamán két magyar bronzéremnek is örülhettünk (Csepregi Gábor, evezés és Csoknyai László, judo).

A Magyar Egyetemi Csapat első kazanyi bronzérmét evezésben szerezte. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója, Csepregi Gábor ért harmadikként a célba a férfi könnyűsúlyú egypárevezősök mezőnyében, 7: 32.62-es időeredménnyel. A győztes német Julius Peschel eredménye 7:24.07. Csepregi egyesülete a Danubius Nemzeti Hajós Egylet, edzője pedig Karácsony Tibor.
A Papp Gergely, Pétervári-Molnár Bendegúz férfi kétpárevezős a győztes litvánok időeredményétől közel húsz másodpercre a hatodik helyen haladt át a célon.

"Három hete, a magyar egyetemi országos bajnokságon egy korábban nálam jobban teljesítő versenytársamat megvertem négy másodperccel, az önbizalmat adott. Tudtam, hogy jó erőben, jó formában vagyok, csak tartani kell azt a szintet és akkor bármi lehet. Ez egy nagyon szép, és jó pálya volt kemény mezőnnyel. A német versenyző U23-as Eb bronzérmes, a másodoóik lengyel fiúnak is vannak eredményei, de most már nekem is. Fizikálisan talán úgy néz ki, hogy ők izmosabbak, nagyobb darab versenyzők, de ez nem csak a testi erőről szól. Este lefekvés előtt elterveztem a pályát, hogy mit csinálok majd a vízen és ezt meg is valósítottam. Amikor beértem a célba megkönnyebbültem, ugyanis teljesítettem a célomat, kieveztem magamból mindent" - nyilatkozta Csepregi Gábor.

Újabb magyar judós érem

Joó Abigél és Bor Barna után Csoknyai László is érmes lett a kazanyi Universiádén.
A cselgáncsozók -81 kg-os súlycsoportjában a Semmelweis Egyetem hallgatója bronzérmet szerzett.
Csoknyai László a bronzmérkőzésen a koreai Lee Seungsu-t győzte le. Lee 4 intést kapott, ezzel fejeződött be a csata.

„Hihetetlenül boldog vagyok, hiszen most már nemcsak a barátom, Barnus hozza haza az érmeket. A paksi Batman (Bor Barna) és Robin (Csoknyai László) nagyot alkotott Kazanyban!” – nyilatkozta a www.egyetemisport.hu-nak az Universiade bronzérmese, Csoknyai László.
Ez Magyarország 98. bronzérme az Universiádék történetében.

Baczkó Bernadett a 9. helyen végzett -63 kilogrammban, míg Vér Gábor az első körben kiesett a -90 kg-osok mezőnyében.

A második meccsét is megnyerte a női vízilabda válogatott

Az Egyesült Államok elleni 12-5-ös siker után újabb nagyszerű győzelemmel jelentkeztek a magyar lányok a kazanyi Universiadén.
Azok után, hogy az ausztrálok Armit, valamint Schmid góljával 1-0-ra, majd 2-1-re vezettek, az első negyedben sorozatban négy magyar gól következett, 5-2-vel lett a miénk a játékrész.
Ezt a tempót nem lehett tartani, de még így is megnyertük a második negyedet is, 1-0-ra, Kisteleki Hanna volt akkor eredményes.
A harmadik negyedben belefért, hogy kiengedjen a válogatott (1-3 oda), de az utolsó szó mégis a miénk volt, mert az utolsó negyedet szintén ilyen arányban hoztuk.
Két meccs, két győzelem. A találkozó érdekessége, hogy a magyar válogatott 14-szer lőtt kapura, ebből 10-szer volt eredményes, míg az ausztrálok 26-szor (!), ebből csak hat alkalommal kellett Gangl Edinának maga mögé nyúlni: 76 százalékkal védett.

"Jó meccs volt, magabiztosan kezdtünk. A 3. negyedig tartottuk az előnyünket, aztán jött a szokásos harmadik negyedes kisebb hullámvölgy, de sikerült rendezni a védelmet, és magabiztosan hoztuk a meccset" - nyilatkozta nem sokkal a meccs után Gangl Edina.

Eredmény - Universiade, női torna, 2. mérkőzés:
Magyarország - Ausztrália 10-6 (5-2, 1-0, 1-3, 3-1)
Magyarország: Gangl - Csabai 1, Kisteleki 2, Gémes 2, Hevesi 1, Dalmády P 1. Somhegyi 2. Cserék: Dalmády Sz. 1, Árkosy, Pócsi, Kocsis, Zajácz
Az ausztrál gólszerzők: Armit 2, Schmid, Symons, Benson, Coburn 1-1

A férfi vízilabdázók is legyőzték az ausztrálokat

Vincze Balázs csapata azokkal az ausztrálokkal találkozott a kazanyi medencében, akik eddig nem mutattak túl jó formát, hiszen előbb kikaptak Japántól, majd Grúziát megverték.

Az első negyedben a magyar válogatott a papírformának megfelelően játszott, hiszen közel hat perc alatt négyszer is ki kellett szednie a labdát a kapuból Edward Slade-nek. Az ausztrálok erre ugyan kétszer válaszoltak, de a második felvonásban tovább nőtt a különbség, mivel Kovács Gábor, Tóth Márton és Erdélyi Balázs is megszerezte második találatát.
Közben az ausztrálok beragadtak, így a félidőben 7-3 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyedben pedig el is dőlt a meccs, már csak a végeredmény volt kérdéses, hiszen gyorsan 10-3-ra, majd 11-4-re módosult az állás, így a záró etapban már az sem számított, hogy az ellenfél magasabb sebességi fokozatba kapcsolt.

A sok kiállításnak köszönhetően, négy perccel a lefújás előtt 13-7-re vezetett a Vincze-csapat, majd Mezei Tamás jelentkezett góllal. Azonban az ausztrálok komoly hajrába kezdtek, Pau Sindone és George Ford találataival ötre csökkent az előny, de ez már behozhatatlan különbség volt: végül a lányok sikere után a fiúk is nyertek, méghozzá 16-9-re.

Eredmény
Universiade, férfi torna, 3. forduló
Magyarország - Ausztrália 16-9 (4-2, 3-1, 4-1, 5-5)
A magyar gólszerzők: Tóth M. 5, Erdélyi 4, Mezei, Kovács G. 2-2, Chilkó, Juhász, Somogyi.
Kiállítási arány: 10:10 Ötméteresek: 5:1

Ugyanebben a hatosban szerepel még a házigazda, a kanadai, a grúz és a japán válogatott.
A tornán két csoportban zajlanak a küzdelmek, mindegyikből az első négy jut a negyeddöntőbe.

Vereséggel rajtolt a női kosárcsapat

A magyar női kosárlabdacsapat vereséggel rajtolt az oroszországi Kazanyban zajló 27. Nyári Universiadén, ugyanis hétfőn 79-53-ra kikapott az ausztrál együttestől.
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) tájékoztatása szerint a mezőny legjobbja a 21 pontig jutott Krivacsevics Tijána volt.
A magyarok kedden magyar idő szerint 16 órától a finnekkel találkoznak, a négyes csoport tagja még a kínai együttes, a felső ágra az első kettő jut tovább.

Eredmény:
Ausztrália-Magyarország 79-53 (21-11, 20-9, 22-13, 16-20)

Hatodik a Kiss, Fazekas szinkronúszó páros Kazanyban


A Kiss Júlia, Fazekas Eperke Kitti szinkronúszó páros hatodik helyen végzett a 27. Nyári Universiade hétfői versenynapján Kazanyban.
A magyar duó a hétfői hosszú programját követően a hatodik pozícióban maradt, amely remek eredménynek számít.

Nem sikerült ugyanakkor kiemelkedő eredményt elérnie a férfi párbajtőrözőknek: Peterdi András jutott a legtovább, ő a 16 között búcsúzott, Hanczvikkel Márk 64 között esett ki, míg File Mátyás nem jutott a főtáblára.

(Forrás: MEFS, MTI, waterpolo.hu)