Universiade: Joó Abigél és Biczó Bence is a csapatban

Universiade: Joó Abigél és Biczó Bence is a csapatban

2013. 06. 10.
Megosztás

„Az olimpia előcsarnokába”, a kazanyi nyári Universiadéra 16 sportágban 129 sportoló adta le a nevezését. A hazai élvonal legígéretesebb fiataljai, köztük olimpiai, világ-, és Európa-bajnoki résztvevők is találhatók.

Köztük van Joó Abigél, kétszeres Európa-bajnok magyar cselgáncsozó, a KSI SE sportolója, a Szent István Egyetem hallgatója, aki a 2012-es londoni nyári olimpián ötödik helyezést ért el; Biczó Bence, a Debreceni Egyetem hallgatója, ifjúsági olimpiai aranyérmes, felnőtt Eb-ezüstérmes úszó; Nagy Péter súlyemelő, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, aki 2008-ban Egyetemi Világbajnok, 2011-ben Universiade aranyérmes lett, 2012-ben pedig a tizenegyedik helyen végzett súlycsoportjában a londoni olimpián; valamint a junior világbajnok birkózó Lám Bálint, a pekingi olimpián bronzérmes kenus, Kiss Tamás. Az egyetemi csapatot erősíti még – többek között - Bor Barna judós, Böczögő Dorina tornász, Zsivoczky-Farkas Györgyi hétpróbázó és Kiss Júlia szinkronúszó is.

Mindhárom csapat sportágban egy bő keretből később jelölik ki az edzők a vízilabdázóknál a 13-13 játékost, a kosárlabdázóknál a 12 játékost. Ugyanez vonatkozik a férfi tornászokra is (5 fő indulhat).

Az egyetemista sportolók csapatvezetője Freyer Tamás, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) alelnöke. A magyar csapattal tart Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Tóth Miklós, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Fábián László, a MOB sportigazgatója és Kiss Ádám, a MEFS elnöke. A vízilabdázók csapatvezetője az olimpiai bajnok Vári Attila.

Az elmúlt évek tapasztalata alapján, a sportágak számának és a rendezvény helyszínének függvényében, Magyarország 100-150 fő versenyzővel tudott részt venni a Nyári, 15-30 fővel a Téli Universiadékon.

A kazanyi Nyári Universiadét július 6-17. között rendezik.

A magyar csapat és delegáció névsora itt megtalálható.