Universiade Trento 2013: Berecz Anna viszi a magyar zászlót

Universiade Trento 2013: Berecz Anna viszi a magyar zászlót

2013. 12. 10.
Megosztás

Folyamatosan érkeznek a magyar versenyzők a szerdán kezdődő téli Universiadéra Olaszországba. Már a helyszínen tartózkodik Berecz Anna (a képen) síelő, kedden pedig a hosszúpályás gyorskorcsolyázók, valamint a jégtáncosok foglalják el szállásukat.

Deregán Gábor/MEFS, Trentóból jelenti

A csapatvezetés egyöntetű döntése alapján a szerda esti megnyitó ünnepségen Berecz Anna lesz a magyar zászlóvivő.

"Nagyon örülök, hogy engem javasoltak a magyar csapat zászlóvivőjének. Megtiszteltetés számomra, még soha nem volt ilyenben részem. Ez nemcsak az én személyes elismerésem, hanem a magyar sísporté is." - nyilatkozta a versenyző a mai edzés után.

Berecz vasárnap ért haza Alaszkából, ahol harmadéves egyetemista a University of Alaska Anchorage-n. Néhány órás pihenő után hétfő hajnalban indult tovább Trentóba a szövetségi kapitánnyal, Kovács Barnával.

„Anna négy számban indul az Universiadén. Bízom benne, hogy sikerül jó eredménnyel zárnia a versenyeit, és az összetettben is említésre méltó helyen végeznie. Ma volt az első edzése, ami a gyakorlatban a helyszínnel való ismerkedést jelentette. Anna jól ismeri ezt a pályát, sokszor versenyzett már rajta, így nem most, a hosszú utazás után, kellett betanulnia. Az első versenye csütörtökön lesz. Anna mellett indul még freestyle síben Csanaky Péter is, ő először jövő héten áll rajthoz.”- adott tájékoztatást Kovács Barna, szövetségi kapitány.

Az Universiade megnyitó ünnepségét szerdán este hatkor kezdődik Trento főterén.


Az akkreditációs központ