Universiade: Vasárnapi (július 7.) összefoglaló

Universiade: Vasárnapi (július 7.) összefoglaló

2013. 07. 07.
Megosztás

A Magyar Egyetemi Csapat két érmet nyert a 27. Nyári Universiade vasárnapi versenynapján.

Joó Abigél aranyérmes!

Megvan a kazanyi Universiade első magyar aranyérme. A judósok mezőnyében, a -78 kg-os súlycsoportban, a magyar egyetemi sport arca, Joó Abigél aranyérmet nyert, miután a döntőben ipponnal legyőzte a francia Malongát.

A Szent István Egyetem hallgatója, a kétszeres Európa-bajnok, olimpiai 5. helyezett, a világranglistán második Joó Abigél az első körben görög ellenfelet ejtett ki, a negyeddöntőben a koreai Parkot, az elődöntőben a japán Mami Umekit búcsúztatta.

Ez az Universiádék történetének 110. magyar aranyérme.

"A tanulmányaim és a vizsgáim miatt sajnos keveset tudtam edzeni, igazából itt Kazanyban kezdtem ráhangolódni a versenyre. Nem ismertem a mezőnyt, de tudtam, hogy itt lesz egy-két olimpikon. Nagyon örülök az első helynek, most már tudok szurkolni a többieknek a helyszínen. Két hét múlva visszatérek Oroszországba, a moszkvai Grand Slamen indulok” – mondta a mefs.hu-nak Joó Abigél.

Bor Barna ezüstérmes

Bor Barna ezüstérmes let a kazanyi Universiádén. A cselgáncsozóknál, a +100 kilósok mezőnyében a Pécsi Tudományegyetem hallgatója, a vb- és Eb-ezüstérmes Bor Barna a dobogó második fokára lépett. A fináléban a koreai Gujam Cho intéssel bizonyult jobbnak. Barnának két, míg Cho-nak egy intése volt. A koreaival Bor Barna tavaly egyszer már találkozott, akkor is Cho nyert intéssel.
A magyar judós az első fordulóban türkmén ellenfelet vert meg, a másodikban a mongol Enkhjargalt, a negyeddöntőben az egyiptomi Elsayedet, a 4 között pedig a kirgiz Krakovetskijt győzte le.
Bor Barna a 2009-es belgrádi Universiádén bronzérmes lett.
Ez az Universiádék történetének 89. magyar ezüstérme.

„A 2009-es belgrádi Universiádén bronzérmes lettem, most második. Egyáltalán nem vagyok elkeseredve. Éremért jöttem, megkaptam. Bár igaz, hogy a döntőbeli ellenfelemen nem találtam fogást. A hét közepén indulok még csapatban és az abszolút kategóriában. Ott bármi megtörténhet” – nyilatkozta Bor Barna.

További eredmények: szintén cselgáncsban, Crjenics Miklós a 2. körben búcsúzott a -100 kilogrammosok súlycsoportjában.

Egyetlen magyar ökölvívónk, Tóth László három menetben vereséget szenvedett grúz Jaba Koshitasvilitől, a 8 közé jutásért.

Szoros meccs a csoportrangadón

Izgalmas mérkőzést hozott az orosz-magyar férfi vízilabda mérkőzés a kazanyi Universiade csoportrangadóján. A gyakorlatilag felnőtt Világliga csapatukkal felálló házigazda oroszok 6-4-es félidő után 9-8-ra legyőzték Vincze Balázs együttesét. A 3. negyedben 1 gólra felzárkózott a magyar egyetemi csapat, akkor lett 7-6 az állás. Az utolsó periódus elején Erdélyi egyenlített. 4 perccel a vége előtt a hazaiak emberelőnybe kerültek, amikor Ashaev hatalmas gólt dobott. 8-7. 2:16 volt még hátra és Somogyi Balázs keze meglendült. 8-8. Ashaev azonban megint betalált, ezzel beállítva a végeredményt. 9-8. A magyar vízilabda csapat teljesen egyenrangú partnere volt az összeszokott házigazda Oroszországnak.

„Megsüvegelendő az eredmény, ziccerünk is volt, akár ki is egyenlíthettünk volna. Számítottam rá, hogy az esélyesebb oroszokat nehéz lesz legyőzni. Mindenesetre le a kalappal a srácok előtt! Vannak még tartalékaink” – mondta Vincze Balázs szövetségi kapitány.

Oroszország-Magyarország (3-2, 3-2, 1-2, 2-2)
Gólszerzők: Ashaev (3), Nagajev (2), Odintsov, , Lisunov, Lazarev, Rizov-Alejnyicsev illetve Korényi (2), Kovács G. (2), Szécsi, Mezei, Erdélyi, Somogyi

Ugyanebben a hatosban szerepel még az ausztrál, a kanadai, a grúz és a japán válogatott. A tornán két csoportban zajlanak a küzdelmek, mindegyikből az első négy jut a negyeddöntőbe. A magyarok legközelebb hétfőn játszanak, akkor Ausztrália lesz az ellenfél.

A Bártfai-Novák-Krpesics-Vallyon összeállítású férfi könnyűsúlyú kormánynélküli négyes a B-döntőben az első helyen végzett az evezősöknnél, ezzel összetettben a hetedik. A Gláser-Dohovics női kétpárevezős a hatodik lett szintén a B-döntőben. A Porusbszky-Lovass férfi kormánynélküli kettest diszkvalifikálták a hajómérlegelés után.

Női tornában, a selejtezőben Böczögő Dorina egyéni összetettben a 12. helyen végzett, de tízedikként jutott a döntőbe.

A vívóknál, egyéniben, női párbajtőrben Mihály Kata a 128 között, Zavoda Dóra a 64 között búcsúzott, míg a férfi kardozóknál egyéniben Valkai Ferenc megsérült és kiesett a 64 között, Gémesi Bence és Hamar Balázs a 32 között esett ki.

A Kiss Júlia-Fazekas Eperke szinkronúszó duó az előkelő 6. helyen zárt a rövid program után.

Hétfőn, július 8-án a Magyar Egyetemi Csapat „ausztrál napot” tart. Mindhárom csapatunk – férfi és női vízilabda, női kosárlabda – Ausztráliával csap össze. A Kiss-Fazekas szinkronúszó páros bemutatja hosszú programját, a férfi párbajtőrözők is pástra lépnek. A judósok folytatják szereplésüket többek között Csoknyai Lászlóval, a 400-as gátfutó Koroknai Tibor selejtezője is hétfőn lesz. Az evezősöknél 2 döntőben is érdekeltek a magyarok: a férfi könnyűsúlyú egypárevezős, Csepregi Gábor és a Papp-Pétervári férfi kétpárevezős is finalista.

(Forrás: Török Olivér/MEFS)