Ünnepi, egyben szomorú esztendőben emlékeztek az olimpiai család elhunyt tagjaira

Ünnepi, egyben szomorú esztendőben emlékeztek az olimpiai család elhunyt tagjaira

2020. 10. 28.
Megosztás


Halottak napi megemlékezését tartotta a Farkasréti temetőben található Olimpiai Bajnokok Falánál szerdán délelőtt a Magyar Olimpiai Bizottság. A 26 éves hagyományt követő eseményen az elmúlt esztendőben elhunyt bajnokok mellett az olimpiai család többi elhunyt tagjaira: olimpikonokra, érmesekre, edzőkre, sportvezetőkre, orvosokra is emlékeztek a jelenlévők. Kulcsár Krisztián MOB-elnök mellett dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár mondott beszédet. Külön megemlékeztek Lemhényi Dezső és Csanádi Árpád sírjánál is.

A tavalyi megemlékezés óta 19 olimpiai érmesünk hunyt el, közülük 9-en bajnokok voltak, számuk 164-re nőtt, az ő neveik olvashatók a falon. A 177 magyar olimpiai aranyérmet 302 sportoló nyerte meg.

„Kétezerhúsz furcsa esztendő: ünnepi és egyben szomorú. Szomorú, hiszen a vírus miatt sokan elszigetelődtek, lehangolóak az üres iskolák, egyetemek, elmaradtak a versenyek. Ugyanakkor ünnepi, mert 1895-ben megalakult a Magyar Olimpiai Bizottság, december 19-én leszünk 125 évesek, a Magyar Olimpiai Akadémia pedig novemberben lesz 35. Azt is ünnepeljük, hogy a halasztás után megrendezik a tokiói olimpiát, ami egyben a sport erejét mutatva kiutat jelent ebből a kiüresedett időszakból – fejtette ki az Olimpiai Himnusz után bevezetőjében Kulcsár Krisztián.

A MOB elnöke beszélt arról is, hogy az Olimpiai Bajnokok Fala 1994-óta áll. „26 éves hagyomány a halottak napi megemlékezés a MOB életében, ilyenkor összegyűlünk, hogy megemlékezzünk az olimpiai család halottairól. Köszönöm, hogy a járványhelyzet ellenére is eljöttetek!” – mondta a sportvezető. Emlékeztetett, hogy tavaly sajnálatos módon már betelni látszott a fal, de a szakemberek megteremtették a további bővítés lehetőségét. A MOB elnöke köszönetet mondott a MOB Emlék- és Hagyományőrző Albizottságnak és annak vezetőjének, Győr Bélának.

„A mai nap az emlékezésé… Éppen ezért, felemelő az a tradíció, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság hagyományőrzői teremtettek, hosszú évekkel ezelőtt, és tiszteletre méltó az az elhivatottság, amellyel az elhunyt sportoló nagyságaink emlékét és sírhelyeit ápolják. Ez a márványfal itt, a Farkasréti temetőben egyszerre méltó szimbóluma annak, hogy a nagy bajnokok és hőseink milyen fontosak nekünk, magyaroknak – ugyanakkor fájdalmasan emlékeztet bennünket arra, hogy eredményeiket, sikereiket, tanításaikat itt hagyták nekünk, átadták az utódoknak, ám ők már nem lehetnek velünk. A mi feladatunk, hogy a hőseinket, példaképeinket, nemzeti értékeinket, olimpiai bajnokainkat az utókor számára, a jövő generációjának megőrizzük, emléküket példaként állítjuk gyermekeink elé” – fogalmazott dr. Szabó Tünde.

Az emlékfal megkoszorúzása után a jelenlévők elsétáltak az Olimpiai Bajnokok Klubja alapító elnökének, Lemhényi Dezső vízilabdázó sírjához, ahol dr. Nébald György – a vívó 8. éve vezeti az elit társaságot – azt mondta, most külön szomorúságot okoz elődje feleségének halála: Tass Olga tornásznő tavaly még részt vett a megemlékezésen, most már férje mellett nyugszik.

A résztvevők ezután továbbmentek a MOB korábbi főtitkára, a NOB-tag Csanádi Árpád sírjához, ahol Kulcsár Krisztián úgy fogalmazott: reméli, hogy a felnövekvő generációk tagjai közt is lesznek olyan jelentős sportvezetők, mint amilyen Csanádi Árpád volt.

Az elmúlt esztendőben az olimpiai családhoz kötődő alábbi sportemberek hunytak el:

Szabó Miklós Gábor olimpiai 18. helyezett sportlövő, nyugállományú alezredes tavaly ősszel, életének 82. évében ment el.
2019-ben két vízilabdás olimpiai bajnokunk követte őt; vezették a KSI vízilabda-szakosztályát és tagjai voltak a MOB-nak. Dr. Szivós István, Montreál bajnoka, az FTC ügyvezetője 71 évesen, Dömötör Zoltán, Tokió bajnoka, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke 84 évesen hagyott itt bennünket.
2020-ban először az olimpikon kézilabdázó Kaló Sándor hunyt el. A férfi kézilabda-válogatott egykori szövetségi kapitánya 75 éves volt.
A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás egyik meghatározó alakjától, Darázs Istvántól 64 évesen korában vettünk búcsút. A korcsolyázó-szövetség gyorsasági ágazatának irányítója több téli olimpián is tagja volt a magyar delegációnak.
Dr. Sárközy Tamás jogászprofesszor, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Sport Állandó Választottbíróság tagja életének 80. életévében hunyt el.
Bonn Ottó sportdiplomataként jelentős tisztségeket töltött be a hazai és a nemzetközi kajak-kenu sportban és az állami sportirányításban; az IFC főtitkára és a KSI igazgatója, tagja a MOB elnökségének, tiszteletbeli MOB-tag. 94 esztendős volt.
Wichmann Tamás olimpiai ezüstérmes, kilencszeres világbajnok, nemzetközi fair play-díjas kenus, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja 72 esztendős korában hunyt el.
Gáli István olimpikon, Európa-bajnoki bronzérmes ökölvívó életének 77. évében ment el.
80 éves volt Göröcs János, fair play-díjas, olimpiai bronzérmes labdarúgó, edző, az Újpest legendája.
Székely Éva, nemzetközi fair play-díjas olimpiai bajnok úszó, mesteredző 91 évet élt. A Nemzet Sportolója tagja volt a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének; több könyvet is jegyzett.
Dr. Ütő Géza melbourne-i olimpikon evezős, Európa-bajnoki ezüstérmes 90 éves volt.
Gyuricza József olimpiai bronzérmes vívó, a magyar tőrvívás első világbajnoka, kardban világbajnoki ezüstérmes, mesteredző, katonaolimpikon 86 évesen hunyt el.
94 esztendősen ment el Benedek Ferenc öttusázó, mesteredző, szakíró; az olimpiai bajnok Benedek Gábor és Balczó András mestere.
Dr. Fazakas Szabolcs, a baseball és softball szövetség elnöke, a tenisz-szövetség korábbi alelnöke, MOB-tag, gazdasági miniszter, európai parlamenti képviselő 72 éves volt.
Ujvári Ferencné, a MOB Emlék és Hagyományőrző Albizottság egykori vezetője, a Csanádi Olimpiai Kör tagja, a Csik Ferenc iskola igazgatója életének 77. évében hunyt el.
Füzesi Ferenc olimpiai 7. helyezett kézilabdázó, majd edző 60 éves volt.
Lochmayer György, a Magyar Olimpiai Bizottság titkára, tiszteletbeli tagja, olimpiai csapatvezető, az állami sportirányítás vezető munkatársa, tanszékvezető 86 évet élt.
Dr. Fejes András bronzérmes paraasztaliteniszező életének 74. évében hunyt el. Aktívan részt vett a Magyar Olimpiai Akadémia és a gyöngyösi baráti kör életében is.
Fleckné Babos Ágnes világbajnok kézilabdázó egy nappal 76. születésnapja után hunyt el. Ő volt az atlantai olimpián bronzérmes női kézilabda-válogatott másodedzője.
86 esztendős korában halt meg Wieland Károly világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus. Németországi lakóhelyén helyezték örök nyugalomra.
87 éves korában hunyt el az olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Központi Sportiskola és a magyar úszóválogatott orvosa, dr. Kausz István, a MOB tiszteletbeli tagja, fair play-életműdíjasa.
A vízilabdázó Gém Zoltán, a MOB Fair Play Bizottságának tagja, a BVSC ügyvezetője, vízilabda-szakosztályának vezetője 66 esztendős volt.
Az olimpiai ezüst- és bronzérmes kardvívó Marót Péter néhány nappal 75. születésnapja után hunyt el. A Vasas legendája több klubban edzőként is dolgozott.
90 éves volt Földessy Ödön olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok távolugró, rendőrezredes.
Az olimpiai bajnok vízilabdázó dr. Kárpáti Györgyöt néhány nappal 85. születésnapja előtt érte a halál. A Nemzet Sportolója, tiszteletbeli MOB-tag, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke; tagja a MOB, az FTC és a vízilabda-szövetség elnökségének. A montreáli bajnokcsapat másodedzője.
47 esztendős volt Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok vízilabdázó. Szövetségi kapitányként a magyar férfiválogatottat világbajnoki győzelemig vezette.
Életének 65. évében hunyt el Lépold Endre olimpikon atléta, rövidtávfutó.
Bicskey Richárd olimpiai 5. helyezett kerékpárversenyző életének 84. esztendejében hunyt el.
91 éves volt Tass Olga olimpiai és világbajnok tornász, mesteredző, bíró, szakfelügyelő. Tavaly még részt vett a megemlékezésen; férje Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó.
76 évesen hunyt el az olimpiai bajnok labdarúgó, világválogatott, a Ferencváros edzője, Szűcs Lajos.
Életének 70. évében halt meg Séllyei István, olimpiai és világbajnoki 6. helyezett birkózó.
Pomucz Tamás olimpikon, Európa-bajnok vitorlázó 63 éves volt. Az atlantai olimpián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.
Kassai-Farkas András (Farkas Imre) olimpiai bronzérmes kenus 85 esztendősen hunyt el. Lelkészként és festőként is ismert volt.
86 éves korában búcsúztunk Kulcsár Gergelytől. Az olimpiai ezüstérmes gerelyhajító, későbbi mesteredző, az orvosi egyetem és a TF oktatója három olimpián vitte a magyar zászlót.
Petrovácz Ferenc olimpikon sportlövő, katonaolimpikon, a Budapesti Honvéd osztályvezetője, a HM Testnevelési és Sport Osztály helyettes vezetője 76 éves volt.
Egy hónappal 74. születésnapja után hunyt el Rehus Uzor György. Az olimpiai 4. helyezett, világbajnoki ezüstérmes súlyemelő a barcelonai olimpián a válogatott edzőjeként vett részt.
73 éves volt Bánfai Ágnes olimpiai 5. helyezett, világbajnoki bronzérmes tornász, a Baross Imre Artistaképző Intézet tanára. Férje Pézsa Tibor olimpiai bajnok vívó.
Idősebb Cseh László olimpikon úszó 68 esztendős korában ment el. Sporttörténelmet írt első magyar junior Európa-bajnok úszóként.
80 esztendős korában hunyt el Kamuthy László négyszeres olimpikon, többszörös pontszerző, világbajnoki ezüstérmes tőrvívó, szakfelügyelő, a BVSC Vívószakosztályának elnöke, Kamuti Jenő testvéröccse.
Gálos László olimpiai 6. helyezett, Európa-bajnoki ezüstérmes röplabdázó, az Újpest női csapatának edzője, a klub szakmai elnökhelyettese 87 éves korában hunyt el.
80 esztendős volt Fatér Károly olimpiai bajnok labdarúgó. A kiváló hálóőr kapusedzőként is dolgozott, irányította a női utánpótlás-válogatottat is.
Dalmati János olimpikon, sokszoros válogatott gyalogló 78 éves volt.
70 évesen hunyt el Branikovics László olimpiai ezüstérmes labdarúgó, a Ferencváros örökös bajnoka.
Néhány nappal ezelőtt motorbalesetben halt meg Veréb Krisztián olimpiai bronzérmes kajakozó. 43 éves volt.
A paralimpiai család első bajnokát gyászolja: a paraasztaliteniszező Tauber Zoltán 86 évesen hunyt el, alig egy héttel ezelőtt vettek tőle végső búcsút a Farkasréti temetőben.

A jelenlévők megemlékeztek az olimpiai család néhány olyan, meghatározó alakjáról is, akik nem idén hunytak el, de sokat tettek a magyar olimpiai mozgalom sikereiért. Kárpáti Rudolf vívó idén lenne 100, Móna István öttusázó és Kulcsár Győző vívó 80, Konrád Ferenc vízilabdázó és Varga Zoltán labdarúgó 75 esztendős. Csik Ferenc úszó 75, Kozma István birkózó 50, Kovács Pál vívó és Antal Róbert vízilabdázó 25 éve hunyt el, Móna István 10 éve nincs köztünk.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)