Utánpótlás: az elhivatottságot keresi az új úszókapitány

Utánpótlás: az elhivatottságot keresi az új úszókapitány

2013. 10. 10.
Megosztás

Még mindig ismerkedik a viszonyokkal Törös Károly, a Magyar Úszószövetség október elsején kinevezett utánpótlás-kapitánya, aki már belevetette magát a munkába, s örül annak, hogy sok az elhivatott fiatal edző Magyarországon, de aggasztónak tartja, hogy a gyerekek túl zsúfoltan férnek el az uszodákban.

„Nagyon jó benyomást tettek rám az edzők. Sok köztük a fiatal, ami jó, mert ők vélhetően motiváltak, sikeréhesek. Azt látom, hogy a lehetőségekhez képest remek munkát végeznek – mondta Törös Károly az utanpotlassport.hu-nak (a teljes interjút ide kattintva olvashatja el). – Viszont probléma, hogy nem elegendő a vízfelület, egy-egy pályán túl sok gyereknek kell úsznia. Az elmúlt években több új klub jött létre, ami persze örvendetes, de csak tetézte ezt a gondot.”

„Ahhoz, hogy olimpiai bajnokokat neveljünk, partnerek kellenek, viszont akiben nincs meg legalább ennyi elhivatottság, azokkal nem tudok dolgozni. Őket vagy ösztönözni próbálom vagy kikerülni” – mondta Törös.

(Forrás: NSO)