Utolsó simítások a világkupa előtt, 65 fős a magyar csapat

Utolsó simítások a világkupa előtt, 65 fős a magyar csapat

2013. 05. 04.
Megosztás

Egy hét múlva ilyenkor már az első döntőkre készülnek az idei év legjelentősebb hazai rendezésű kajak-kenu versenyén, az ICF Gyorsasági Világkupán.

A magyar válogatott gőzerővel készül, Storcz Botond minden eddiginél népesebb, 65 fős csapattal vág neki a szezonnyitó világkupa versenynek.

A szervezők folyamatosan töltik fel a világkupa hivatalos eredményközlő oldalát, ahol már a név szerinti nevezések között is böngészni lehet. A legnépesebb csapat ezúttal is a magyaroké, de többek között Oroszország, Lengyelország és Szerbia is sok versenyzővel érkezik Szegedre.

A tavalyi olimpiai magyar indulói Douchev-Janics Natasa kivételével egytől-egyik rajhoz állnak a világkupán, de a rutinos versenyzőkön kívül ezúttal is tagja a válogatottnak sok fiatal tehetség. Beszédes adat, hogy a csapat legfiatalabb (Lakatos Zsanett) és a legidősebb (Beé István) versenyzője között közel 23 év a korkülönbség. Mindenesetre Storcz Botond szövetségi kapitány bízik abban, hogy nemcsak a magyar csapat létszáma, hanem eredményei miatt is emlékezetes lesz az idei szegedi világkupa.

További jó hír a sajtónak, hogy a szegedi gyorsasági kajak-kenu világkupa televíziós, rádiós és internetes közvetítésének jogtulajdonosa, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) engedélyezte minden hazai és nemzetközi társaságnak, hogy a versenyen korlátlanul felvételeket készítsenek. Az engedély kiterjed minden vizen zajló eseményre (bemelegítés, felevezés, előfutamok, döntők, stb.) és az eredményhirdetésre is.

„Segítünk, ahol tudunk – mondja Simon Toulson, az ICF főtitkára.
A célunk, hogy tovább népszerűsítsük a gyorsasági kajak-kenut, ezért tesszük lehetővé korlátlanul a televíziós és internetes stáboknak, valamint a rádiós újságíróknak, hogy felvételeket készítsenek a világkupán.”

A szervezőbizottság a közönség fogadására is gőzerővel készül. A világkupára idén ingyenes a belépés a szurkolóknak.
„Nemcsak a belépés díjtalan, hanem Szegedről a pályára való kijutás is, hiszen idén is ingyenes a 40C jelzésű buszjárat használata – mondja Ábrahám Attila, a szervezőbizottság vezetője. Remélem minden adott lesz ahhoz, hogy vendégeink jól érezzék magukat a világkupán. Úgy néz ki, hogy az időjárás velünk van, az előrejelzések szerint a döntők két napján, szombaton és vasárnap kellemes, száraz tavaszi idő várható.”

Benedek Dalma kikapott 500-on a Szerb Kupán

Ruzsicsics Benedek Dalma K–1 1000 méteren az első, míg 500-on Milica Sztarovics mögött a második helyet szerezte meg a Szerb Kupán, amely válogatóverseny volt a május 10-12-i szegedi világkupára.
A júniusi portugáliai Európa-bajnokságon induló csapatot a szegedi és a racicei világkupa eredményei alapján jelölik ki Szerbiában.

A SZEGEDI VK-N RAJTHOZ ÁLLÓ MAGYAR VÁLOGATOTT

Férfiak:

K-1

5000m: Gere Bálint, Noé Milán
1000m: Gere Bálint, Szalai Tamás
500m: Szalai Tamás, Dombvári Bence
200m: Dudás Miklós, Tótka Sándor

K-2
1000m: Dombi Rudolf - Kökény Roland, Bozsik Gábor - Császár Gergely
500m: Schenk Áron - Kugler Attila, Hufnágel Tibor - Ceiner Benjámin
200m: Sík Márton - Beé István, Kadler Viktor - Hérics Dávid

K-4

1000m: Kammerer Zoltán - Tóth Dávid - Kulifai Tamás - Pauman Dániel, Noé Bálint - Noé Milán - Kovács Attila - Csontos Csaba

C-1

5000m: Vajda Attila, Kiss Tamás
1000m: Vajda Attila, Varga Dávid
500m: Mike Róbert, Vasbányai Henrik
200m: Horváth Gábor, Lantos Ádám

C-2

1000m: Mike Róbert - Tóth Márton, Szabó Gábor - Forgó Christopher
500m: Korisánszky Péter - Korisánszky Dávid, Viola Viktor - Bodonyi András
200m: Horváth Gábor - Bozsik Attila, Lantos Ádám - Nagy Péter

C-4
1000m: Kiss Tamás - Vasbányai Henrik - Sáfrán Mihály - Sarudi Pál, Devecseri Ádám - Vass András - Nagy Péter - Androkity Marcell

Nők:

K-1

5000m: Csay Renáta, Bara Alexandra
1000m: Medveczky Erika, Bara Alexandra
500m: Kozák Danuta, Fazekas Krisztina
200m: Kozák Danuta, Vad Ninetta

K-2
1000m: Hagymási Réka - Horváth Alexandra, Szilvásy Nóra - Szabó Petra
500m: Kárász Anna - Vad Ninetta, Nagy Flóra - Lucz Dóra
200m: Szilvásy Nóra - Szabó Petra, Hagymási Réka - Tóth Dzsenifer

K-4
500m: Szabó Gabriella - Kozák Danuta - Kovács Katalin - Fazekas-Zur Krisztina, Nagy Flóra - Szabó Petra - Farkasdi Ramóna - Lucz Dóra

C-1

200m: Takács Kincső, Lakatos Zsanett

C-2
500m: Takács Kincső - Lakatos Zsanett

(Forrás: kajakkenusport.hu, NSO)