Vadnai Jonatán Európa-bajnok

Vadnai Jonatán futamot nyert a világbajnokságon

2013. 07. 12.
Megosztás

Vadnai Jonatán (a képen) győzött csoportjában a negyedik – a csütörtöki harmadik – estébe nyúló futamon a Groupama-OTP Balaton Laser Worlds versenyen Balatonfüreden a Laser 4.7 ifjúsági (U18) világbajnokságon.

Nem csak ezt az egy kiugró eredményt produkálta, hiszen a csütörtöki első futamon is 3. helyen ért célba. Így a tavaly U16 korosztályban Európa-bajnoki címet szerzett versenyzőnk összetettben az élmezőnyben várja a folytatást.

A magyar lányok is jól szerepelnek a világbajnokságon. Érdi Mária eddigi helyeivel – 5., 4., 6., 7., - ott van a legjobbak között, de Virág Flóra mai utolsó futamban elért 2. helye is nagyszerű eredmény.
A világbajnokságon 48 nemzet 371 vitorlázója versenyez, közülük 124—en lányok.

Csütrütükön nagyon hosszú lett a versenynap. Délelőtt a versenyrendezőség hiába próbált futamot rendezni, a szél óriásiakat, hatvan-nyolcvan fokosakat fordult, olykor pedig teljesen elállt. Így számos rajt és próbálkozás után délre az a kétségbeejtő helyzet alakult, hogy a világbajnokság negyedik napjának feléig még csak egyetlen érvényes futamot sikerült összehozni.

Szerencsére kora délután az észak-északnyugati szél végre megemberelte magát, és egyre jobban frissült. Ezután már sorban zajlottak a jobbnál jobb futamok, és a mezőny a napi lehetséges legtöbbet, hármat tudott levitorlázni. A fiatalok a reggel kilenckor vitorláztak ki a tóra, és többségük este nyolc után ért partra.

Összetett eredmény csak késő este lesz, a futamok összesítése és az esetleges óvások tárgyalása után.

Mindenesetre ezzel a világbajnokság érvényességéhez elég futam teljesült, és a hátralévő napokon a selejtezőket a döntők követhetik, ahol már az eddig elért eredmények összesítése alapján felálló erősorrend határozza meg az egymás ellen versenyző 60-64 hajós csoportok összetételét.

A verseny honlapján az eredmények itt megtalálhatóak.

(Forrás: szervező bizottság)