Vajda Attila mélyvénás trombózist kapott - edzői nyilatkozattal

Vajda Attila mélyvénás trombózist kapott - edzői nyilatkozattal

2014. 12. 04.
Megosztás

Mélyvénás trombózissal került kórházba Peking olimpiai bajnok kenusa, Vajda Attila.


Hétfő este még az Év legjobb kenusa díjat vehette át a Magyar Kajak-Kenu Szövetség évzáró gáláján, időközben viszont kiderült: mélyvénás trombózis keletkezett a lábában.

„Körülbelül három hete éreztem már a fájdalmat a lábamban. Az utóbbi héten már járni is alig tudtam, igazából a bálra sem lett volna szabad elutaznom… Mostanra pedig eljutottam oda, hogy már állni sem bírtam. A délelőtti úszóedzést követően úgy döntöttem, nem halogathatom tovább, elmegyek az orvoshoz. Azonnal bent is tartottak és legalább öt-hat napig nem is kelhetek fel” – nyilatkozta Vajda Attila a Nemzeti Sportnak.

Vajda bal vádlijában nyolc-tíz centis vérrögöt találtak az orvosok, amelyre vérhigítót kap és szigorúan feküdnie kell.

„Szerencsésnek mondhatom magam, mert két héttel ezelőtt karamboloztam, de hál’ isten, nem sérültem meg, csak a kocsik törtek össze. És most ezzel a trombózissal is rosszabbul járhattam volna.”

Attila állapotáról edzőjénél, Vécsi Viktornál érdeklődtünk csütörtök délelőtt.

„Az élsportolóknál gyakran előfordul, hogy itt fáj, ott fáj, ezért fordult csak most orvoshoz. Szerencsére időben sikerült észrevenni a bajt, olyannyira, hogy a kórházból is még hazaengedték, hogy összeszedje a cuccait. Attilának természetesen nagyon nem fűlött hozzá a foga, megőrül, amikor feküdnie kell, de most muszáj ágyban maradnia” – fogalmazott a mob.hu-nak a szakember.

„Az utóbbi hetekben már úgy állítottuk össze az edzésmunkáját, hogy tekintettel voltunk a fájós lábára, különböző gyakorlatokat kihagyott, de jelen állás szerint úgy fest, hogy egy-két hét múlva már a régi lesz.”

Vécsi Viktor hozzátette, az orvosok úgy látják, vérhigítóval és gyógytornával kezelhető a probléma, de semmit sem szabad siettetni.

„A legfontosabb az egészsége, nem fogjuk kockára tenni. Kizárólag akkor folytatja az edzéseket, ha mind az orvosa, mind ő azt mondja, hogy minden a legnagyobb rendben van.”

Vajda Attila a 2008-as pekingi olimpián ért a csúcsra C1 1000 m-en, 2004-ben Athénban bronzérmes lett, emellett háromszoros világbajnok (2007 Duisburg, 2011 Szeged, 2013 Duisburg).


(MOB/czo, Nemzeti Sport)