Vajda idén is fókuszál a sárkányhajóra

2012. 05. 02.
Megosztás

Vízre a hajókat, kezdődik a „sárkányszezon”! Május 12-én a hagyományoknak megfelelően a győri Aranyparton indul a hétfordulós Roadshow, amely ismét megmozgatja Magyarországot.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség az elmúlt években nagy sikerrel „tette vízre” új versenysorozatát, a Roadshow-t, amelyre minden évben egyre több csapat adja le nevezését. A legnagyobb létszámú versenyeket természetesen a sárkányhajó magyarországi fellegváraként is számon tartott Győrben, illetve Nagykanizsán rendezik meg, ám a többi helyszínen is minden kategóriában (céges, települések közötti, iskolás, stb.) fokozott az érdeklődés. Az idén két új város mutatkozik be, július 7-én Tiszaújvárosban, míg július 28-án Kecskeméten rendeznek fordulót – utóbbi állomás egyben válogatóverseny is lesz az augusztus végi milánói világbajnokságra. A tiszaújvárosi verseny is szolgál érdekességgel: a Roadshowt ugyanis a Triatlon Nagyhét keretében bonyolítják le, méghozzá meglehetősen rendhagyó formában. A városi tavon ugyanis 10-es hajók mérhetik össze tudásukat 100 méteren!

Bár a londoni olimpia évét éljük, s élversenyzőink a július végén-augusztus elején zajló ötkarikás játékokra koncentrálnak, a síkvizesek közül többen is jelezték, szeretnének ott lenni a milánói világbajnokságon. Pekingi olimpiai bajnok kenusunk, Vajda Attila is jelezte már részvételi szándékát Reményi Péter, a Römi Sárkányhajó csapat felé, aki minden bizonnyal sokat lendíthet majd a magyar csapat szereplésén.

A program:

Május 12. Győr
Június 2. Nagykanizsa
Június 23. Balatonfüred
Június 30. Baja
Július 7. Tiszaújváros
Július 28. Kecskemét
Szeptember 8-9. Budapest

(Forrás: kajak-kenu szövetség)