Változatos elképzelések

Változatos elképzelések

2013. 04. 11.
Megosztás

Mint már beszámoltunk róla négynapos, maratoni tárgyaláson vannak túl a nem TAO-s kiemelt sportágak képviselői és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői. A tét 15-20 milliárd forint rendkívüli támogatási összeg, amelyből hosszú távú sportágfejlesztési elképzeléseket valósíthatnak meg. A tapasztalatokról kérdezte Fábián Lászlót, a MOB sportigazgatóját az utánpotlassport.hu.

Célkeresztben az utánpótlás – foglalhatná össze röviden tapasztalatait 1988 öttusázó olimpiai bajnoka. Számos teendője mellett azonban szakított időt arra, hogy hosszabban is kifejtse a négy nap tanulságait.

„Úgy láttuk, a tizenhat sportág elképzeléseiben egyértelműen az utánpótlás-korosztály nevelésére került a hangsúly. Ehhez hasonló fontosságot talán csak a létesítmények fejlesztése kapott. Nem is csoda, muszáj javítani a jelenlegi élsportolók felkészülési körülményeit. Nem beszélve arról, hogy a jobb lehetőségek vonzóbbá tennék a sportágakat a fiataloknak. Cél a sportolói bázis bővítése, a jobb szakmai feltételek biztosítása.”

Kíváncsiak voltunk, hogy a 16 sportág milyen utakat lát az utánpótlás-fejlesztésre, hogyan akarja megvalósítani ezeket.

„A többség hasonló megoldásokban gondolkodik. Többen iskolai tehetségkutató programokban képzelik el a fejlődést, mások az egyesületi, sportiskolai képzésben látnak perspektívát. Szóba került akadémiai rendszerek, régiós központok kialakítása. Az úszóknál érdemes kiemelni a »Minden gyerek tanuljon meg úszni« programot, ami társadalmilag is izgalmas elképzelés. Emellett – például az evezésben – a szabadidősport bővítése is szóba kerül. Utánpótlás nélkül nem megy, csak ebből a korosztályból kiindulva érhetünk el eredményeket, két, három, öt vagy tíz év múlva. És itt nem pusztán az érmekben mérhetőkre gondolok.”

A tárgyalások során ugyan a MOB-ot képviselte, azért külön is figyelt a számára oly sok sikert hozó öttusa pályázatára. „Nem akarok elfogult lenni, de azt hiszem, nagyon jó irányba halad a sportág. A kezdőkből még nem öttusázókat kell nevelni, az majd csak tizennégy éves koruk után jöhet. Fiatalon a sportág alapjait kell lerakni, két-három tusára irányítani őket. Jelenleg hat-tíz helyen zajlik minőségi utánpótlás-képzés, szeretnék ezt a számot megduplázni. Jó gondolat, hogy együttműködésre törekednek az úszókkal. Ha kilenc-tíz évesen kiderült valamelyik gyerekről, hogy az úszásban talán nem tudná megvalósítani a maga elé kitűzött célokat, a kiváló alapokkal lenne keresnivalója az öttusázók között. ”

Ugyan a sportág idén nem kerülhet le az olimpiai programról, állandóan a veszélyeztetett sportágak között szerepel. Fábián szerint el kell ismerni, napi küzdelem zajlik a létéért. Ahogy látja, a kiemelt támogatás akár globálisan is változásokat hozhatna, hiszen Magyarország mindig is a sportág nagyhatalmai közé tartozott. Ha hazánkban indul el komoly fejlesztés, arra külföldön is felfigyelhetnek.

További program

2013. április 12. a konkrét programok benyújtása

Április 11-14. A MOB szakemberei áttekintik a programokat, előkészítik az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) munkatársai számára

Április 15-16. a MOB és az EMMI kidolgozza a végső előterjesztéseket, eljuttatják a kormánynak

Április 30. a kormány tárgyalja a beadott anyagokat

Július 1. várhatóan eindulnak az első projektek

2014. június 30. az elszámolás végső időszaka (néhány program átnyúlhat a következő ciklusra)

(Forrás: utanpotlassport.hu)