Kivonat a NOB Zika vírus és járványügyben kiadott állásfoglalásából

Vancouver 2010: megismételt tesztek, meglepő eredménnyel

2017. 10. 10.
Megosztás


A 2010-es, vancouveri téli olimpián vett minták jelentős részének újraelemzése során csupán egyetlen sportoló esetében lett pozitív a doppingtesztek eredménye. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfőn közölte, hogy 1195 vizeletmintát vizsgáltak meg újra, köztük valamennyi érmesét, illetve minden orosz versenyzőét. Az eredmények alapján három mintával volt probléma, ám mindhárom egy versenyzőhöz köthető.

A NOB az érintett sportolóval kapcsolatban semmilyen információt sem közölt, így azt sem, hogy milyen nemzetiségű és melyik sportágban szerepelt.

A mostani eredmény némileg meglepőnek is nevezhető, ugyanis a 2008-as és 2012-es nyári olimpián vett minták újraelemzése alapján több mint száz sportolót értek doppingoláson, emiatt 75 érmet kellett újra kiosztani.

A NOB hivatalos közleménye itt olvasható.

(MTI-olympic.org, fotó: MTI)