Varsóban ülésezett az Európai Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága

Varsóban ülésezett az Európai Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága

2019. 10. 25.
Megosztás

Varsóban ülésezett az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) Végrehajtó Bizottsága (ExCo) október 24-én, immáron negyedik és utolsó alkalommal a 2019-es évben. A bizottságot a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke, valamint az EOC Végrehajtó Bizottságának tagja, Andrzej Krasnicki üdvözölte a lengyel fővárosban.

Az EOC elnöke, Janez Kocijančič nyitóbeszédében megköszönte az összes EOC-esemény szervezőinek az egész éves kemény munkájukat, elég csak a minszki Európa Játékokra, a nyári és téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra, valamint az európai kisállamok játékára gondolni.

„Magunkat tekintjük a felelősnek minden, a kontinensen megrendezésre kerülő sporteseményért, hálásnak kell lennünk a szervezőinknek, meg kell mutatnunk, hogy erős közösség vagyunk!” – mondta Kocijančič.

Raffaele Pagnozzi, az EOC főtitkára a központi iroda tevékenységeiről tett jelentést. Különösen a csapatával közösen, a 2023-as Európa játékokra készítendő stratégiai dokumentumra tért ki, amelyben a multisport-eseménnyel kapcsolatos vízió felvázolása, valamint a működési hatékonyság kap hangsúlyos szerepet.

Az ülés első felében az EOC Alapszabályával kapcsolatos szabálymódosítási javaslatokat vitatták meg, előkészítve a terepet azok a mai közgyűlés általi elfogadásához.

Bemutatták továbbá a 2019-es minszki Európa Játékokkal kapcsolatos végső, részletes médiaelemzést tartalmazó jelentést, amelyet a közgyűlésnek is be fognak mutatni a mai napon. Ezen a ponton Gunilla Lindberg, az ANOC főtitkára is felszólalt, aki tájékoztatta az ExCo tagjait arról, hogy a múlt heti ANOC-közgyűlésen elfogadtak egy, a kontinentális játékok fontosságát kiemelő határozatot mint az olimpiai játékokhoz vezető utat.

Helyzetjelentést tettek még a 2021-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál előkészületeiről, valamint összefoglalták az első ízben megrendezett Strand Világjátékokon és a XXIV. ANOC-közgyűlésen történteket.

Az Európai Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága legközelebb a svájci Lausanne-ban fognak ülésezni 2020 januárjában, a téli ifjúsági olimpiai játékok alkalmával.

(eurolympic.org)