Vasárnap az atléta Endrész Klaudia volt az éremfelelős

Vasárnap az atléta Endrész Klaudia volt az éremfelelős

2018. 10. 14.
Megosztás


Vasárnap négy sportágban versenyeztek a magyar fiatalok az ifjúsági olimpián. Buenos Airesben ezúttal az atléták gondoskodtak arról, hogy a magyar csapat ne maradjon érem nélkül. Endrész Klaudia ezüstérmével a dicsőségtáblán már 21 medált jegyzünk.

Endrész Klaudia három nappal korábban 605 cm-t teljesítve a harmadik helyen végzett, vasárnap a negyedik ugrása 626 cm-re sikerült. Ezzel a két verseny alapján összesítésben ezüstérmet szerzett. Megjegyezzük, csupán 1 cm-rel maradt le az olimpiai bajnoki címtől. A rúdugró Gebauer Maja is javított az első versenyén elért 365 cm-es eredményén, a 372 cm a végelszámolásnál a pontszerző 6. pozíciót jelentette a számára. A 100 méteres gátfutó Bacsa Fanni és a diszkoszvető Péringer Márk is javított a korábbi versenyen elért eredményén, összesítésben előbbi a 15., utóbbi 13. lett. A nap utolsó magyar indulójaként a 400 méteres síkfutó Molnár Janka szintén javított, 7-ként zárt.

A Stréli Attila Bence, Hajós Artúr Dániel strandröplabda-duó 2-1-re győzött thaiföldi riválisával szemben, hétfőn a nyolc között magyar idő szerint 15 órakor egy kubai páros ellen lépnek pályára, azaz homokra.

Az országúti mezőnyversenyben leány kerékpárosaink közül Vas Kata Blanka az előkelő 5. helyen ért a célba, a 18. helyezett Buzsáki Virággal kiegészült csapat a 7. helyen áll két versenyszám után. Két cross country szám következik, majd a kritériumversennyel zárul a bringások 5 napos versenye. Kitűnően versenyzett Fetter Erik, aki 5 másodpercre az élbolytól a 6. helyen ért a célba, Fülöp Ádám István 31. lett. A fiúk a 10. helyről várják a csapatversenyben a folytatást.

Az öttusázó Bőhm Csaba az előzi napi gyengébb vívás után vasárnap úszásban a 6. legjobb időt teljesítve némileg közelebb került a középmezőnyhöz. A bónuszvívásban egy ponttal megtoldotta vívóteljesítményét, de a kombinált futást 1:42 perces hátránnyal kezdte. Ebben a számban sikerült javítania, végül a 20. helyen fejezte be a versenyt.

A magyarok vasárnappal bezárólag eddig 12 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérmet, összesen 21 medált nyertek Buenos Airesben; ehhez jön még a csapatversenyekben szerzett 3 mix-arany- és 1 ezüstérem (így 15, 7, 3 az érmek száma), amelyeket azonban nem számolnak a nemzetek közötti éremtáblázaton. A magyar dicsőségtábla itt megtekinthető.

Itt olvasható a szombati (10.13.), a pénteki (10.12.), a csütörtök (10.11.), a szerdai (10.10.), a keddi (10.09.), a hétfő (10.08.) és a vasárnapi (10.07.) versenyek összefoglalója.

A hétfői program itt található.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)