Vasárnap ünneplik a Magyar Sport Napját

Vasárnap ünneplik a Magyar Sport Napját

2018. 05. 06.
Megosztás

Május 6-án ünneplik a Magyar Sport Napját. A több éves hagyományoknak megfelelően ez alkalomból idén is ünnepséget tartottak a fővárosi Szabadság téri emlékműnél. Az eseményen a Magyar Olimpiai Bizottságot Vékássy Bálint főtitkár képviselte.

1875. május 6-án a Magyar Athletikai Club rendezte a kontinens legelső nyilvános szabadtéri sportversenyét Budapesten, erre emlékezünk 2000 májusa óta. Idén 19. alkalommal koszorúzták meg az emlékművet. A MAC Magyarország legrégebbi egyesülete.

Az 1875-ös eseményen atlétikai és ökölvívó számokban mérkőztek a sportolók. Ennek a viadalnak az emlékére 2000. május 2-án az akkori kormány úgy határozott, hogy május 6-át kikiáltja a Magyar Sport Napjának. 2017 decemberében országgyűlési határozatba foglalták a Magyar Sport, a Magyar Parasport és a Magyar Diáksport Napját. Akkor az Országgyűlés 177 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el azt az ötpárti határozati javaslatot.

A Szabadság téri emlékműnél rendezett koszorúzás alkalmával Kállay Kristóf, a MAC elnöke tartott rövid megemlékezést. Az eseményen részt vett Vékássy Bálint főtitkár, Sárfalvi Péter helyettes államtitkár és Molnár Zoltán, a MOB korábbi főtitkára is.

A Magyar Sport Napja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián még pénteken tartottak ünnepséget, melyen Csik Ferenc-díjak mellett a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjait is átadták. Az eseményen Kulcsár Krisztián MOB-elnök mondott köszöntőt.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)