Véglegesítették a tokiói olimpiai láng útvonalát

Véglegesítették a tokiói olimpiai láng útvonalát

2018. 07. 12.
Megosztás


A korábban ismertetett tervnek megfelelően Fukusima prefektúrából startol majd el Japánban a váltófutás az olimpiai lánggal a 2020-as tokiói nyári játékok előtt. A szervezők már áprilisban bejelentették, hogy az első szakaszban a 2011-es szökőár és atomkatasztrófa sújtotta térségben – Fukusimában, Ivatéban és Mijagiban – adják kézről kézre a fáklyát, és a csütörtöki véglegesítésnél ezt megerősítették. Az útvonaltervet a szervezők a kormány képviselőivel tartott ülésükön hagyták jóvá.

A rajt március 20-án lesz, később Okinava szigetén futnak a fáklyával, ahonnan az 1964-es játékok előtt elindult a staféta. Ezután északra tart a váltó, és a láng a tervek szerint július 10-én érkezik meg a fővárosba.

Koike Juriko tokiói kormányzó szerint üzenete van annak, hogy az egész országot érintő staféta az újjáépítést szimbolizáló lánggal Fukusimából indul el.

Josino Maszajosi újjáépítési miniszter úgy fogalmazott, a váltófutás fukusimai rajtjával szeretnék bemutatni, hogy Japán talpra állt az észak-keleti térséget ért katasztrófa után. „Reméljük, hogy túlélők is futnak majd a lánggal” – tette hozzá.

A japán partok mentén 2011. március 11-én történt 9-es erősségű földrengést követő szökőár elárasztotta a fukusimai atomerőművet, tönkretette a hűtőrendszerét és a hat reaktor közül háromban megindult a fűtőanyag fúziója. Több tízezer lakosnak kellett elhagynia az otthonát a sugárzásveszély miatt. A cunamiban több mint 18 ezer ember halt meg vagy tűnt el, az 1986-os csernobili katasztrófa óta legsúlyosabb atomerőmű-baleset áldozatainak hivatalos számát azóta sem tették közzé.

A fáklyás staféta Japán mind a 47 prefektúráját érinti majd. A tokiói olimpia 2020. július 24-én kezdődik.

(MTI, fotó: AP)