Végső búcsút vettek a kézilabdázó olimpikon Szabó Lászlótól

Végső búcsút vettek a kézilabdázó olimpikon Szabó Lászlótól

2017. 12. 18.
Megosztás


Vasárnap délben, a makói római katolikus temetőben búcsúztatták a november 29-én, 62 éves korában elhunyt, kétszeres olimpikon kézilabdázót, Szabó Lászlót (becenevén Sonkát).

A nagy hideg ellenére nagyon sokan érkeztek a legendás kézilabdajátékos búcsúztatására, a város temetőjének ravatalozójához. A családtagok, rokonok, tisztelők mellett a volt játékostársak, vezetők közül többen személyesen ott voltak. Megjelent többek között a nagyszerű kapus Bíró Imre, a volt játékostársak közül Lele Ambrus, Pál Árpád, a későbbiek közül Mezei Richárd, a volt kapitány Skalitzky László, valamint a szegedi kézilabdázás volt sikeres vezetője, Kővári Árpád.

Az Olimpiai Himnusz után a Magyar Kézilabda Szövetség részéről is megemlékeztek. Mielőtt a megjelentek utolsó útjára kísérték volna, a Magyar Himnusz hangjai szóltak tiszteletére. A búcsúzók hosszú sora kísérte az urnát a családi sírbolthoz.

A Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében Győr Béla és Veres Vince, az Emlék- és Hagyományőrző Albizottság vezetője és tagja vettek részt a temetésen, egyben fejezték ki részvétüket a családnak és helyezték el a ravatalnál a szervezet koszorúját.

Szabó László (Sonka) 1955-ben született Makón. A szegedi Tisza Volán korábbi kézilabdázója tagja volt az 1986-os svájci világbajnokságon második helyen végző magyar válogatottnak, ott volt az 1980-as moszkvai és az 1988-as szöuli olimpián is, amelyen a nemzeti együttes egyaránt negyedik lett. 211 alkalommal lépett pályára a válogatottban, és 374 gólt szerzett.

A Tisza Volánnal háromszor nyerte meg a Magyar Népköztársasági Kupát (1977, 1980, 1982), később játszott Ausztriában és Németországban is. Néhány éve súlyos kerékpárbalesetet szenvedett, amelynek következtében kerekesszékbe került. 2017. november 29-én, Makón hunyt el.

(MOB/Győr Béla)