Vereséggel kezdett a női válogatott az Euroligában

Vereséggel kezdett a női válogatott az Euroligában

2013. 06. 15.
Megosztás

Az Eb-bronzérmes törökök ellen kezdte az Euroliga-selejtezőket a magyar női röplabda válogatott Bursában.

Igaz, tegyük hozzá azt is rögtön, hogy a hazaiak ezúttal a B csapatukkal álltak ki (a legjobbak a Mediterrán Játékokon szerepelnek), de mint azt a meccs előtt Hollósy László szövetségi kapitány elmondta, ezzel nem lett könnyebb a helyzetünk, hiszen egyrészt a törököknél a második vonal is remek, másrészt ők most kettőzött erővel akarják bizonyítani, hogy a legjobbak között a helyük.

A mieink jól kezdtek, kétszer is két ponttal vezettek, De aztán egyenlítettek a hazaiak és ezt követően a játszma közepéig fej-fej mellett haladtak a csapatok. 10:8-nál először vezettek kettővel a házigazdák, s ekkor kért először időt a magyar kapitány. Talán ennek is köszönhető, de 13:12-re már megint a mieink vezettek, s mivel a következő pontot is a magyar csapat szerezte, ekkor jött törökök időkérése is. Ezután viszont sorozatban négy török pont jött, és egy újabb időkérés, majd egyenlítés. 19:19-ig megint csak egy-egy pont volt a különbség, de ekkor a törökök jutottak játszmalabdához (kísérleti szabályok szerint csak 21 pontig játszanak), de innen is fordítottak a mieink és nyerték az első játszmát.

A második játszmában a hazaiak 3:1-re is vezettek, de ezután sorozatban négy pontot szereztek a mieink. 11:11-ig megint fej-fej mellett haladtak a csapatok, de ekkor elléptek a törökök négy ponttal, s bár 16:13-nál még úgy tűnt, sikerül felzárkózni, ezt követően már csak egy pontot szerzett a magyar csapat.

A harmadik játszma viszont remekül kezdődött a mieinknek: 6:2-nél a törökök időt is kértek, de ez sem tudta megtörni a mieink lendületét, akik ekkor szellemesen játszva, remek akciókkal, igazi csapatmunkával érték el pontjaikat. Védekezésben pedig Kötél Dóra nyújtott nagyot, akinek ugyancsak válogatott testvéréről a héten derült ki, hogy szívritmus zavara van. 20:14-nél hat játszmalabdája volt a mieinknek, s a másodikat egy rossz szervának köszönhetően ki is használták.

A negyedik játszma elején viszont a hazaiak három ponttal kezdtek, s ekkor sajnos a kapitány tanácsai sem segítettek a mieinknek. 8:1-nél úgy tűnt, oda a játszma, de ekkor sorozatban megszerzett négy ponttal sikerült háromra zárkózni. A mieink nem adták fel, de feljebb zárkózniuk nem sikerült, s a játszma végén aztán kicsit szét is esett a játékuk, így ezt 13-ra nyerték a hazaiak.

Következett a mindent eldöntő ötödik játszma, amelynek az elején megint „bealudtak” a mieink, s csak hét pont után tudtak egyet szerezni, Ezzel gyakorlatilag el is ment a meccs, pláne hogy a hazaiak már kilenc ponttal is vezettek, amikor meccslabdához jutottak. Az elsőt még sikerült hárítani, a másodikat azonban a törökök már kihasználták.

Hollósy László:
- Látva a meccset, akár nyerhettünk is volna. De sajnos a gyorsító szabályok miatt túl sok hibát vétettünk nyitásban és nyitásfogadásban. Meg kell szokni, hogy ennyire felgyorsult a játék, és egy hullámvölgy akár végzetes is lehet. A negyedik és az ötödik játszmában számunkra túl nagy volt a hullámvölgy…
Mehmet Nur Bedesteno:
- Rosszul játszottunk, nagyon sok szervát és ütést rontottunk. A magyarok ahhoz túl jók, hogy ezt kihasználatlanul hagyják, de az ő játékukban is találtam hibákat, és ezeket tudtuk kihasználni a mérkőzés végén.

A magyarok szombaton a bolgárokkal, vasárnap pedig a románokkal játszanak.
Négy egymást követő hétvégén mind a négy csoportszereplő otthonában rendeznek tornát, s az első két helyezett jut a négyes döntőbe, ahol a másik csoport két legjobbjával találkozik.

Női röplabda Európa Liga
Törökország–Magyarország 3:2 (–20, 14, –15, 13, 6), Bursa, 200 néző. Vezette: Zulfugarov (azeri), Galic (albán)
Törökország: GÜLEY 11, USKUPEHLIVAN 19, Karakoyan 7, CANSU 13, Yilmaz 3, BABAT 12. Cserék: Ersari (liberó), Alikaya, Yildrim 7, Bilge 1
Magyarország: Horváth D. 6, LILIOM 13, Sándor 9, DOBI 9, Nagy E. 5, Tálas 3. Cserék: Kötél D. (liberó), Kovács T., Pallag, Széles
Románia-Bulgária 3:2

(Forrás: Karádi Zoltán, hunvolley.hu)