Dopping: kevesebb vizsgálat, több pozitív eset

Vérvizsgálat lesz a futballban is

2013. 02. 16.
Megosztás

A FIFA a júniusi Konföderációs Kupán és a 2014-es brazíliai vb-n a vizeletvizsgálatok mellett vérteszteket is elvégeztet majd a játékosoknál.

Ezt a FIFA pénteken jelentette be azt követően, hogy egyeztetett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) képviselőivel. A megbeszélésen Joseph Blatter FIFA-elnök és John Fahey, a WADA vezetője is részt vett.

„Mindig többet és többet tehetünk a tiltott szerek elleni harcban, de tudjuk, hogy ezt a területet a FIFA eddig is komolyan vette” - mondta Fahey.

Blatter úgy fogalmazott, a továbbiakban is keményen és határozottan, a WADA-val szoros együttműködésben harcolnak a sportágat komolyan veszélyeztető dopping ellen.

A FIFA közlése szerint a vérvizsgálat bevezetésének kísérleti tervezése 2011-ben már elkezdődött. Ennek keretein belül a klub-világbajnokságon szerepelt csapatok futballistáinál már végeztek ilyen teszteket.

A FIFA egyúttal bejelentette, hogy jövőre - a vb évében - 2,5 millió dollárt (548 millió forint) költ majd a doppingellenes harcra.

(Forrás: MTI)