Veszélyben lehet a skótok olimpiai indulása

Veszélyben lehet a skótok olimpiai indulása

2014. 05. 09.
Megosztás

Közel sem vehető biztosra, hogy az ország függetlenedése esetén Skócia saját sportolókat indíthatna 2016-ban a Rio de Janeiró-i olimpián.

A közelmúltban számos feltételezés napvilágot látott, miszerint ha Skócia ősszel elszakadna Nagy-Britanniától, két év múlva az olimpián meglehetősen elöl végezne az éremtáblázaton.

Ahhoz azonban, hogy ezzel kapcsolatosan biztosat tudjunk állítani, a skótoknak el is kellene indulniuk a játékokon, amire a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke egyáltalán nem venne mérget.

„Ahhoz, hogy egy ország beléphessen a NOB-ba, tagja kell hogy legyen az ENSZ-nek. Azzal kapcsolatban viszont ötletem sincs, mennyi idő szükséges ennek a kivitelezésére” – nyilatkozta Sir Craig Reedie a BBC-nek.

„Tagságot szerezni az ENSZ-ben cseppet sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Egy bizonyos procedúrán mindenkinek át kell esnie, és ez időbe telik.”

„Arról nem is beszélve, hogy a Skót Olimpiai Bizottságnak saját olimpiai feltételrendszert is fel kell állítania, és ezt illetően is kezdenek kifutni az időből.”

A skót függetlenségről szeptember 18-ára írtak ki népszavazást.