Nagy László nélkül utazott a válogatott Zágrábba

Veszélyben Nagy László EB szereplése

2013. 12. 28.
Megosztás

Majdnem minden rendben van az Eb előtt álló magyar férfi kézilabda-válogatott bő, 22 tagú keretében, amely pénteken Vecsésen kezdte meg a felkészülés hajráját.

Azért majdnem, mert egyelőre hiányzik a Bundesligában szereplő Putics Barna és Mocsai Tamás, valamint a térdsérüléssel bajlódó Nagy László.

„A német bajnokságban szereplők közül Putics január másodikán csatlakozik a kerethez, Tamás fiam pedig vasárnap – mondta Mocsai Lajos szövetségi kapitány, akinek főleg Nagy fájós, még november 17-én Celjében megsérülő térde okoz gondot.
– Mielőbb szeretnék tisztán látni Naggyal kapcsolatban, mert aggaszt, hogy csapatunk vezéregyéniségének térde terhelésre továbbra is bedagad, érzékennyé válik. A téli szabadsága alatt becsülettel elvégezte az egyénre szabott kondi- és futóedzéseket, ám közben kiderült, hogy nincs teljesen rendben a lába. A válogatott orvosa, Erdélyi Gábor doktor vezetésével egy-két napon belül konzílium tesz javaslatot a teendőkre."

A jobbátlövőt még a celjei BL-meccsen a pályán ellátta dr. Mahunka Zsolt, a Veszprém csapatorvosa, ezért Nagy László vissza is tért a küzdelembe. Két nappal később dr. Hangody László is megvizsgálta, és a világhírű specialista azt mondta, nem lát se törést, se szakadást. Ellenben kisebb vérömleny keletkezett Nagy László térdében, amelyet emiatt nem kell megműteni, várhatóan két hét alatt rendbe jön. A játékos a következő hetekben pihent, kezelésekre járt, és maga mondta, hogy jól halad a rehabilitációja. BL-meccsen már nem játszott, ám december első felében több bajnoki találkozón kipróbálta, mennyit bír a lába – nyolc-tíz percig maradhatott pályán.

Mivel téli szabadsága alatt sem jött rendbe százszázalékosan a térde, elképzelhető, hogy a rásérülés kockázatával járna, ha vállalná az Eb-felkészülést, valamint a január 12-én kezdődő dániai tornát. A végső szót az orvosi konzílium, illetve a doktori véleményeket is mérlegelő Nagy László mondja ki.

(Forrás: NSO)