Videointerjú Istvánfi Csaba professzorral, a mindennapos testnevelés bevezetéséről

Videointerjú Istvánfi Csaba professzorral, a mindennapos testnevelés bevezetéséről

2013. 04. 11.
Megosztás

A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének (MTTOE) április 6-ai közgyűlésén megerősítették tisztében Istvánfi Csaba professzor emeritust, aki csaknem 20 esztendeje, 1994 óta vezeti a szervezetet. A Testnevelési Egyetem korábbi rektorát – a MOB közgyűlésének tagját – ezúttal a mindennapos testnevelés bevezetésével kapcsolatban kérdeztük…

Az MTTOE-t még anno – nem tévedés! –, 1881-ben Matolay Elek alapította. A korabeli feljegyzés szerint akkor 700 okleveles – ahogy akkor nevezték – tornatanító működött az országban. A szervezet az egyesületi jogról szóló 1989-es törvény alapján 1990. március 8-án került nyilvántartásba, az új időszámításuk innen datálódik. Az egyesületet dr. Istvánfi Csaba harmadik elnökként irányítja; a sportvezető korábban, többek közt – 20 éven keresztül – a Magyar Testnevelési Egyetem rektora, egyben a TFSE elnöke, az edzéselmélet és módszertan, valamint a mozgástanulás és mozgásszabályozás tantárgyak vezető tanára; a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetégének alelnöke, 1988. és 2000. között a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja volt, ma a MOB Életút programjának igazgatója. Több hazai és nemzetközi kitüntetés és elismerés tulajdonosa, többek közt 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét is.

Istvánfi professzorral, újraválasztását követően, a TF-en található irodájában készítettünk videointerjút, melynek középpontjában a mindennapos testnevelés bevezetése szerepelt.

Arra kerestünk válaszokat, hogy a tanári munkaközösségekben milyen fogadtatása volt a mindennapos testnevelés bevezetésének, mekkora felelősséget és lehetőséget ró ez a testnevelőkre, adottak-e mindehhez a személyi illetve infrastrukturális feltételek, valamint, hogyan értelmezhető az, a közgyűlésen elhangzott állításuk, hogy „amennyiben a jövőben nem történik semmi, kártyaként fog összedőlni a rendszer”…

Az MTTOE április 6-ai közgyűléséről készül képes beszámoló megtekinthető itt

A videó interjú (hossza 18 perc)