Világbajnok és BL-győztes játékossal erősít a Pick Szeged

Világbajnok és BL-győztes játékossal erősít a Pick Szeged

2013. 03. 30.
Megosztás

A következő szezontól a Pick Szegedben folytatja pályafutását a világbajnok és BL-győztes Roberto Garcia Parrondo (a képen), valamint a szintén spanyol Niko Mindegia.

A jelenleg a spanyol BM Atleticó Madridban pattogtató Parrondo és és a La Rioja csapatát erősítő Mindegia egyaránt hároméves kontraktust írt alá. Az egyesület pénteki közleménye kiemeli, hogy 51 éves története során először kötött szerződést spanyol játékosokkal. Az együttest a következő szezonban Juan Carlos Pastor személyében szintén spanyol tréner dirigálja majd.

„Eddig szerződéshosszabbításról tudtunk beszámolni, illetve arról, hogy az új idényben Juan Carlos Pastor révén új mestere lesz a csapatunknak, most viszont két új játékos érkezéséről tudunk hírt adni” – nyilatkozta Mezei Richárd, a Pick Szeged vezérigazgatója a klub hivatalos honlapjának.

„Parrondót nem kell bemutatni a kézilabda szerelmeseinek, remek játékos, sok-sok sikert ért el a spanyol válogatottal, illetve klubszinten is. Nem mellékes, hogy Pastor edző keze alatt is dolgozott, így jól ismeri a hispán szakembert. Elizga Niko Mindegiát mindenki a jövő nagy ígéretének tartja, komoly kérői voltak, mégis minket választott. A Pick Szeged neve Európában egyre jobban cseng, a stabilitás, a klub törekvései pedig vonzók a külföldi játékosok számára. Pastor mesterrel közösen döntöttünk arról, hogy szerződtessük a két játékost.”

(Forrás: telesport.hu)