Világbajnokság: Kiestek a románok és a montenegróiak, Görbicz kihagyta a vasárnapi edzést

Világbajnokság: Kiestek a románok és a montenegróiak, Görbicz kihagyta a vasárnapi edzést

2013. 12. 16.
Megosztás

Vasárnap két helyszínen megkezdődtek a női kézilabda világbajnokság nyolcaddöntői.

Újvidéken a németek csaptak össze Angola válogatottjával. Az afrikai ország kézilabdás lányai az elején ráijesztettek a németekre, hiszen a 8. percben már 5-2-re vezettek. A németek fokozatosan dolgozták le hátrányukat és a 18. percben utolérték az afrikaiakat. Innen már nem volt kétséges melyik csapat jut be a legjobb nyolc közé. A ferencvárosi Laura Steinbach (a képen) vezérletével a németek egyre nagyobb előnyre tettek szert. A félidőben még csak 13-10-re vezettek, de a mérkőzés végére nyolc góllal verték Angola válogatottját. A találkozó legjobbjának a 6 gólt szerző Steinbachot választották.

Belgrádban a nap első összecsapásán a franciák 3 gólos vezetésre tettek szert az első félidőben (12-9). Ezt az előnyt sikerült ledolgozni a lelkes japánoknak a 42. percre. (17-17)
Ezután elfogyott az erő, s a gallok egyre növelték előnyüket és 27-19-re hozták a találkozót.

Újvidéken a második találkozó két gólos lengyel előnnyel indult, de a románok hamar fordítottak, és a félidőre négy gólos előnyt szereztek.
A második játékrészben sem változott a helyzet, egészen a 47. percig megmaradt a románok tetemes előnye. (26-22)
A románok 11 percen át gólinségben szenvedtek, ugyanakkor az ellenfél sorozatban hét góllal terhelte meg ellenfele hálóját, és megfordította a találkozót. (29-26)
Az utolsó két percben felváltva estek a gólok, így hatalmas meglepetésre a lengyelek jutottak be a nyolc közé. (29-31)

A nap utolsó találkozóján Belgrádban gigászi csata folyt a dán és a montenegrói válogatott között. Hol egyik, hol másik csapat vezetett egy-egy góllal. Az utolsó támadását a montenegróiak vezethették, dán szabálytalanság után időn túl találtak a hálóba, így Dánia 22-21 arányban győzött, s szintén a nyolc között folytathatja.

A négy találkozó győztese Újvidéken folytathatja, a párosítása a nyolc között, az egyik ágon Lengyelország-Franciaország, a másik ágon Dánia-Németország

Kisebb aggodalmat okozott a magyar csapat házatáján, hogy a németek elleni találkozó befejeztével Görbicz Anita fájlalta a térdét.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a válogatott csapatkapitánya Szikora Gyula keretorvos társaságában délelőtt Szegeden járt MRI-vizsgálaton.
A vizsgálatok semmilyen komoly elváltozást nem mutattak ki, az orvosok csupán azt javasolták, hogy Görbicz edzés helyett pihenjen. Ezért Görbicz Anita kihagyta a vasárnap délutáni edzését.
A Magyarország-Spanyolország nyolcaddöntő hétfőn 17.30-kor kezdődik a szerbiai Újvidéken.
Két cserelehetőségéből egyiket kihasználta a magyar női kézilabda-válogatott a szerbiai világbajnokságon: Vincze Melinda helyett Kovacsics Anikó kap lehetőséget a továbbiakban – adta hírül a csapat hivatalos Facebook-oldalán.
„Anikó igazi jolly joker, aki gyorsaságával, dinamizmusával nagy hasznára lehet a csapatnak – fogalmazott Hajdu János szövetségi kapitány. – Különösen annak fényében, hogy Görbicz Anita térde rakoncátlankodik, és nem tudjuk, mennyit bír majd a spanyolok ellen."

Vasárnapi eredmények:

Németország–Angola 29–21 (13–10)
Ld: Steinbach 6, S. Müller 5/2, Geschke 4, Zapf 3/1, ill. M. Kiala 8/2, Guialo 4, Viegas 3
Franciaország–Japán 27–19 (12–9)
Ld: Kamto Njitam 5, Pineau, Zaadi 4-4, Dembélé, Lacrabere 3-3, ill. Fudzsii, Arihama 5-5, Takahasi 3
Lengyelország–Románia 31–29 (13–17)
Ld: Wojtas 9/1, Grzyb 7, Kulwinska 6, Kudlacz 4, ill. Neagu 10/4, Bradeanu 6, Ardean-Elisei, Manea 4-4
Dánia–Montenegró 22–21 (11–12)

A hétfői program:

A francia-lengyel ágon

17.30 Magyarország-Spanyolország (Újvidék)
18:00 Brazília-Hollandia (Belgrád)

A dán-német ágon

20.15 Norvégia-Csehország (Újvidék)
20.45 Dél-Korea-Szerbia (Belgrád)

(Fotók: Jocha Károly)