Világjátékok 2013 - Magyar tájfutó kvartett jutott ki a játékokra

Világjátékok 2013 - Magyar tájfutó kvartett jutott ki a játékokra

2013. 03. 08.
Megosztás

Két női és két férfi tájfutónk lesz ott az idei Világjátékokon. A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség tájékoztatása szerint Szerencsi Ildikó, Gyurkó Fanni, Lenkei Zsolt és Kovács Ádám szerzett kvótát.

„A tavalyi Lausanne-ban megrendezett világbajnokság eredményei alapján dőltek el az indulási jogok. A nemzetközi szövetség döntése értelmében a vb első 13 helyezett országa kvalifikálta magát, Magyarország összetettben a 12. lett, így négy versenyzőt indíthatunk” – mondta Less Áron, a magyar szövetség főtitkára.

A kolumbiai világversenyen az olimpia programján nem szereplő sportágak képviselői indulhatnak. A tájfutóknál öt versenyszámban állnak rajthoz a világ legjobbjai. A férfiaknál és a nőknél is rendeznek rövid-, és középtávú versenyeket, valamint vegyes sprint váltóban is avatnak bajnokot.

Az utóbbi időben felgyorsult a kvalifikációs folyamat. Legutóbb a siklóernyősök szereztek kvótát a Caliban megrendezendő seregszemlére. A tájfutáson és a siklóernyőn kívül szumóban, íjászatban, erőemelésben, ritmikus gimnasztikában, táncsportban, maratoni kajak-kenuban és búvárúszásban lesz magyar érdekeltség. A Világjátékok küzdelmei július 25-én kezdődnek Kolumbia harmadik legnagyobb városában.

(Nem olimpiai sportágak sajtószolgálata)