Világliga: Kikapott a szuperdöntőben a pólóválogatott

Világliga: Kikapott a szuperdöntőben a pólóválogatott

2014. 06. 22.
Megosztás

Második lett a magyar férfi vízilabda-válogatott a világliga dubaji szuperdöntőjében, miután a fináléban négy góllal kikapott a szerbektől.

A szerbek vezető találatára Varga Dénes ötméteresből válaszolt, azután a magyar akciók eredménytelenül zárultak, miközben a szerbek újabb két gólt szereztek. 1-3-nál Madaras emberelőnyből faragott a hátrányon, majd az állás nem változott a szünetig. A folytatásban előbb emberelőnyből, majd büntetőből szereztek újabb gólt a szerbek (2-5), a magyarok pedig legfeljebb csak helyzetek kialakításáig jutottak, a befejezésekbe rendszerint hiba csúszott. Egy újabb szerb találattal tekintélyesre nőtt a hátrány (2-6), de a közelebb kerülés később sem jött össze, mert kimaradt egy emberelőny. A túloldalon viszont Nagy Viktornak megint csak a kapuból kellett kiszednie a labdát (2-7).

A nagyszünet után Decker Attila váltotta Nagy Viktort a kapuban, kint viszont nem nagyon változott a játék képe: a szerbek magabiztosan értékesítették lehetőségeiket, miközben az egyre inkább elbizonytalanodó magyarok kihagyták a helyzeteiket, vagy pontatlanságok miatt el sem jutottak odáig. 2-9 után jött össze ismét egy magyar gól: szép akció zárásaként Varga Dénes ejtett a kapuba. A negyedik szakasz 10-3-as szerb vezetésről indult, ebben a Varga-fivérek jelentősen faragtak a hátrányból: előbb Dénes egy távoli lövéssel, majd Dániel, illetve Dénes lefordulásból volt eredményes (6-10). A végén a szerbek ötméteresből szerezhettek volna gólt, Decker azonban hárított.

Benedek Tibor:
„Mindig is azt mondtam, hogy Szerbia az itteni legjobb csapat – ezt pedig tökéletesen tisztán láthattuk a második negyedben. Az öt méterről elengedett lövéseikkel szemben tehetetlenek voltunk. Egyetlen játékrész elég volt, hogy megnyerjék a meccset, hiszen miután elmentek 7-2-re, már nem volt esélyünk. Sokat kell még javulnunk – hiszen nem csupán Szerbia erős.
Láthatóan ez a szerb csapat ma jobb volt nálunk, ehhez kétség sem fért. Annyiban tudok örülni csak, hogy így legalább látjuk, hogy még nagyon messze vagyunk a céljainktól".

Dejan Szavics, a szerbek szövetségi kapitánya:
„Úgy gondolom, azért tudtunk nyerni, mert kiválóan védekeztünk – viszont egy kicsit csalódott vagyok az utolsó negyed miatt, nem lehet így, 0-3-mal elengedni egy negyedet, nem lehet azt hinni, hogy már megnyertük a mérkőzést. Remélem, ezúttal jobban sikerül a nyár további része: tavaly megnyertük a Világligát, utána azonban hetedikek lettünk a világbajnokságon. Most érmet szeretnénk szerezni az Európa-bajnokságon.”

Gojko Pijetlovics, a torna legjobb kapusa:
„Ez a második győzelmünk két éven belül: többen már tavaly is tagjai voltunk a csapatnak, jó érzés megint győzni. Célunk a döntőbe jutás volt, miután ezt elértük, természetesen nyerni akartunk, ami végül sikerült. Jó volt látni, hogy más csapatok mennyit fejlődtek, például az ausztrálok, amerikaiak, brazilok. Meg is lepődtünk, milyen nagyot ugrottak az utóbbi időben.”

Filip Filipovics, a torna gólkirálya:
„Először is, gratulálok a csapattársaimnak, nagyon jól teljesítettünk. Nem vártuk, hogy ilyen sima lesz a mai mérkőzés. Persze, a döntő kivételes, és örömteli, hogy így sikerült zárni ezt a kemény hetet, hogy megvédtük a címünket. Tudtuk, hogy a magyarok tapadni akarnak ránk, azaz nagyon meg kellett nyomni az elejét. A saját játékommal elégedett vagyok, jó érzés volt gólokat lőni, köszönöm a többieknek, hogy mindezt lehetővé tették.”


Eredmény - Világliga, döntő:

Magyarország-Szerbia 6-10 (2-3:, 0-4, 1-3, 3-0), Dubaj, vezette: Gomez (olasz), Borrell (spanyol)
Magyarország: Nagy V. - Gór-Nagy, Madaras 1, Erdélyi, Vámos, Hosnyánszky, Angyal, Szívós, Varga Dániel 1, Varga Dénes 4, Tóth M., Hárai, Decker A.
Szerbia: Pijetlovic - Mandic 2, Gocic, Rangelovic, Cuk, Pijetlovic 1, Nikic, Markovic, Radjen, F. Filipovic 3, Prlainovic 1, S. Mitrovic 3, B. Mitrovic
Gól - emberelőnyből: 1/9, ill. 3/6 Gól - ötméteresből: 1/1, ill. 1/2
Montenegró-Ausztrália 12-9 (1-2, 3-2, 1-2, 3-2, az ötmétereseknél 4-1) - bronzmérkőzés
Egyesült Államok-Kanada 14-11 (3-3, 2-2, 4-1, 5-5) - az 5-6. helyért
Kína-Brazília 7-8 (2-1, 1-1, 2-2, 2-4) - a 7-8. helyért

A Világliga végeredménye:
1. Szerbia, 2. Magyarország, 3. Montenegró, 4. Ausztrália, 5. Egyesült Államok, 6. Kanada, 7. Brazília, 8. Kína

Díjak:

A legértékesebb játékos: Varga Dániel
A legjobb kapus: Gojko Pijetlovics (Szerbia)
A gólkirály 17 találattal: Filip Filipovics (Szerbia)

A média látal megválasztott all star-csapat:
Kapus: Gojko Pijetlovics (Szerbia)
Center: Dusko Pijetlovic (Szerbia)
valamint: Alexander Bowen (USA), Filip Filipovics (Szerbia), Mladan Janovics (Montenegró), Aidan Roach (Ausztrália), Varga Dániel.

(Forrás: MTI / waterpolo.hu)