Sík Márton és Magony Szilvi K2 200 méteren

Vincze Balázs már nem Télapó

2012. 12. 25.
Megosztás

Az A-Híd Szeged VE vezetőedzője, Vincze Balázs ismét eredményes évet zárt. Sikerei hátteréről, a szövetségi kapitányi posztról és a karácsonyról is kérdeztük a szakembert.

– Lapunknak is nyilatkozta, nagyon örül annak, hogy a rangadók megnyeréséhez már nem kell százhúsz százalékos teljesítményt nyújtani, nyolcvan is elég. Hogyan érték ezt el?

"Decker Ádám és Szivós Márton érkezésével nagyot nőtt a taktikai repertoárunk, de egyvalami ennél is fontosabb. A játékosok és köztem tavaly sem volt konfliktus, idén viszont még inkább nőtt az összhang közöttünk."

– Erre utalt Cserhalmi Julianna klubelnök is, aki a szezonzáró vacsorán kiemelte: igazi csapattá formálódott a keret.

"Köszönhető ez egyrészt a szabadidős tevékenységeknek, másrészt annak a szövetségnek, amelyet a játékosokkal kötöttünk. Megfogadtuk, hogy nem állunk meg a bajnoki döntőig."

– A vacsorán tartott beszédében Molnár Tamás jelezte, csak a bajnoki címmel lenne elégedett...

"Jogos, a céljaink már mások. Egy ilyen remek ősz után az ezüstérem is csalódás lenne."

– Tavasszal akár a világligában is győzelemre hajthat, hiszen a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjára pályázik."

"A klub vezetői nem hárítanak akadályt az elé, hogy beadjam a jelentkezésem. Hogy ez mennyire menne a szegedi munka rovására, azt nekik kell megítélniük, ha elnyerem az állást, a szövetségnek pedig arról kell döntenie, hogy engedik-e egyszerre a két munka végzését."

– Amíg várja az „ítéleteket", családjával hogyan tölti a téli szünetet?

"Karácsony előtt síelni voltunk, ez hosszú évek óta rendszeres programunk. Novemberben temettük el a macskánkat, a fiam pedig a Tappancs Alapítványnál tett látogatás miatt is úgy érezte, be kell tölteni az otthonunkban keletkezett űrt, ezért a család ajándéka egy új cica."

– Már előre tudható, hogy mi kerül a fa alá?"

"Igen, mert a kislányom december elején jelentette be, már tisztában van vele, hogy a szülők hozzák az ajándékokat. Ez annyira megzavart minket a feleségemmel, hogy Mikuláskor a megvett ajándékot el is felejtettük kirakni az ablakába. A varázsból tehát vesztett az ünnep, de a kellemes hangulata biztosan megmarad."

(Forrás: delmagyar.hu)