Kivonat a NOB Zika vírus és járványügyben kiadott állásfoglalásából

Visszakapta működési engedélyét a riói doppinglabor

2016. 07. 22.
Megosztás

Ahogy az várható volt, bő két héttel az olimpia rajtja előtt visszakapta működési engedélyét a Rio de Janeiró-i doppinglabor.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) közölte: az egy hónappal ezelőtt életbe léptetett felfüggesztést feloldották, a labor most már megfelel a nemzetközi előírásoknak. Június végén azért vonták meg a labortól az akkreditációt, mert az ellenőrzések során kiderült: a valóságnak nem megfelelő eredményeket hozott ki az analízisek során.

A nemzetközi szabvánnyal összhangban Sir Craig Reedie a WADA Végrehajtó Bizottságának igazgatója jóváhagyta a doppinglabor vizsgálatainak folytatását - írja a WADA a hivatalos honlapján. A labornak június 24-én felfüggesztették az akkreditációját - mivel korábban nem felelt meg a nemzetközi előírásoknak -, de sikerült eleget tennie a feltételeknek, így visszakapja, amit elvettek tőle. Nincs szükség további felfüggesztésre.

„A WADA elégedett, hogy bejelentheti a riói laboratórium akkreditációjának visszaállítását” - mondta Olivier Niggli, a WADA vezérigazgatója.

„Minden résztvevő szorgalmasan dolgozott a probléma megoldásán, hogy a laboratórium megfelelő működéssel futhasson neki a riói játékoknak augusztus 5-én” - tette hozzá Niggli.

Az ISL-el együtt a WADA-nak is felelőssége a doppinglaborok akkreditálása, ezáltal biztosítják a minőségi követelményeket.

Amikor egy laboratórium nem felel meg az ISL előírásainak, a WADA felfüggesztheti vagy visszavonhatja az akkreditációt.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője két héttel ezelőtti televíziós interjújában már előrevetítette a WADA mostani lépését.

„Szerintem a labor vissza fogja kapni a működési engedélyt, mert óriási költséggel járna, ha az olimpia alatt a mintákat Európába vagy Montrealba kellene szállítani elemzésre” - mondta akkor.

Emlékeztetett rá, hogy a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság alatt is Lausanne-ba szállították a mintákat, mert akkor is fel volt függesztve a riói labor működése. Az olimpia esetében azonban ez szerinte nehezen volna megoldható, mert csaknem hétezer mintát kell 24, illetve 48 órán belül kiértékelni.

(MOB-WADA-MTI, fotó: MTI)