Kovács Ágnes a Hírességek Csarnokában

Visszatér a TF-re Kovács Ágnes

2013. 11. 22.
Megosztás

Az olimpiai bajnok úszó két és fél év után visszatér a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karára (TF), kommunikációs vezetőként és a nemzetközi igazgatóság tagjaként.

"Kisfiam 2011 júniusában született. Szülni a TF-ről mentem el és most oda is térek vissza" - mondta az MTI-nek a 200 méteres mellúszás sydneyi aranyérmese.

Hozzátette: a TF a magyar edzőképzés bázisa, volt élsportolóként pedig tudja, mennyire fontos a megfelelő szakmai háttér a sikerek eléréséhez.

"Nagyon örülök, hogy ily módon munkámmal én is segíthetem Magyarországot a további hazai és nemzetközi sportsikerek elérésében. Jól és aktívan telt az otthon töltött idő, kisfiam nevelése mellett megtanultam középfokon olaszul, idén szeptemberben pedig három diplomám után úgy határoztam, hogy folytatom tanulmányaimat és a TF-en a doktori fokozatot is megszerzem! Az élsportban sikerült azokat az eredményeket elérnem, amelyeket szerettem volna, most a sporttudomány területén is szeretnék bizonyítani" - nyilatkozott Kovács Ágnes, aki az első női olimpiai bajnok a TF doktori iskolájában.

A világ- és Európa-bajnok az elmúlt napokban a National Taiwan Normal University meghívásából egy delegáció tagjaként Tajvanon járt, ahol a Tajvan-Magyarország sportkonferencián többek között ő is az előadók között szerepelt.

"Az előadásom témája az olimpiai sikerekhez vezető út volt, amelynek keretein belül többek között a motiváció témájában adtam gyakorlati tanácsokat. Az előadásom után több egyetem rektora is felkért arra, hogy látogassak vissza a jövőben Tajvanra, tanítani. Ennek nagyon örülök, mert az egy nagyon jó visszajelzés volt számomra hogy az előadásom jól sikerült" - mondta a Kovács Ágnes, akit sorozatban négyszer választottak meg az Év női sportolójának.

(Forrás: MTI)