Visszavonul a kétszeres olimpiai 4. Harsányi Gergely, a MOB Sportolói Bizottságának tagja

Visszavonul a kétszeres olimpiai 4. Harsányi Gergely, a MOB Sportolói Bizottságának tagja

2018. 04. 28.
Megosztás

Klubjának honlapján bejelentette visszavonulását a Tatabánya 179-szeres válogatott kézilabdázója, a kétszeres olimpiai 4. helyezett Harsányi Gergely, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A 36 éves kézilabdázó 2002 és 2006, illetve 2009 és 2017 között 179 mérkőzésen 339 gólt dobott a magyar válogatottban, tagja volt a 2004-es és a 2012-es olimpián negyedik helyezett csapatnak is. Profi pályafutását 1999-ben a PLER együttesénél kezdte, ahol tíz évig játszott, majd egy szezont a Ferencvárosnál töltött, és 2010 óta szerepel Tatabányán.

Harsányi Gergely tagja a Magyar Olimpiai Bizottság, Sinkó Andrea vezette Sportolói Bizottságának.

"Nagyon fontos mérkőzés következik az én életemben és a csapat életében is. Egyfelől szeretnénk az idén is megszerezni a harmadik helyet a bajnokságban, másrészt szeretném bejelenteni, hogy befejezem az élsportot, és Tatabányától is búcsúzom" - mondta klubja honlapján a jobbszélső.

(MOB-MTI, fotó: MTI)