Az iRunLadytől a Vivicittáig

Vivicittá huszonnyolcadszor Budapesten

2013. 04. 13.
Megosztás

Jövő vasárnap 28. alkalommal rendezik meg Budapesten a Telekom Vivicittá Városvédő Futást. Szervezői bíznak benne, hogy sikerül felülmúlni a tavalyi, 13 ezer 200-as indulói létszámot.

A rendező Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint a tavasz legnagyobb magyarországi szabadidősport-eseményén a hagyományoknak megfelelően minden mozogni vágyó találhat magának megfelelő távot: a 800 méteres családi futás mellett 3,2 (Minicittá), 7 (Midicittá) és 10 km-en (Vivicittá), illetve félmaratonon lehet rajtolni, de 3,2 km-es gyaloglás is teljesíthető.
A program a félmaratoni verseny 9.30 órás rajtjával indul, míg az utolsó "szám" a gyaloglás lesz 15.40-től.

A verseny központja a tavalyi évhez hasonlóan a Margit-szigeten lesz, de az útvonalon a fővárosban zajló útépítési munkálatok miatt változtatniuk kellett a szervezőknek. A résztvevők azonban így is Budapest legszebb részein futhatnak majd keresztül, érintve a Parlamentet, a Lánchidat, a Gresham-palotát és az MTA épületét.

"A budapesti Vivicittá résztvevőinek száma évről évre nő, a tavalyi futáson több mint tizenhárom ezren futottak együtt Budapestért - mondta Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője. - Azt reméljük, hogy a futás erejével idén még többen mutatják meg, hogy mennyire szeretik Budapestet, melynek öt kerületén áthalad majd a mezőny."

(Forrás: mti)