Vízilabda: kisorsolták a csoportokat a hazai rendezésű világbajnokságra

Vízilabda: kisorsolták a csoportokat a hazai rendezésű világbajnokságra

2017. 02. 24.
Megosztás


Pénteken délben tartották a 17. FINA-világbajnokság vízilabdatornáinak sorsolását. A hazai rendezésű eseményen a férfi és a női válogatott is olyan csoportba került, amelyből reális cél lehet a továbbjutás.

Elsőként a női vízilabdatorna csoportkörének beosztását sorsolták ki, négy kalapból négy-négy csapatot húztak. A mieink Rióban elért negyedik helyüknek köszönhetően az első kalapból várhatták a sorsolást. Elsőként az olimpiai bajnok Szívós István és a szinkronúszó Kiss Szofi lépett a színpadra, ők a negyedik kalap csapatait „osztották be”. A húzópárosok voltak továbbá Vári Attila és Szalkai Orsolya, Drávucz Rita és Gyurta Dániel, valamint Kormos Villő és Madaras Norbert.

A magyar válogatott a C-csoportba került Japánnal, Franciaországgal és Hollandiával – utóbbit a 2016-os Európa-bajnokság döntőjében felülmúlta Bíró Attila csapata. A mieink a vizes világbajnokság első fordulójában Japánnal találkoznak. „Elégedett vagyok a sorsolással, a magyar csapatnak nincs mitől félnie. Kiegyensúlyozott a többi csoport is. A célunk az, hogy a világbajnokság végéig versenyben legyünk” – mondta Bíró Attila szövetségi kapitány.

Ezután következett a férfitorna sorsolása, amelyen Magyarország Franciaországgal, Ausztráliával és Olaszországgal került egy kvartettbe. Az első mérkőzést épp azzal az Ausztráliával vívja a magyar csapat, amelyik ellen döntetlen játszott Rióban. „Nem könnyű csoportban vagyunk, de a többi sem lenne az. Nem volt előzetes elvárásom a sorsolás előtt. Úgy gondolom, nem kell senkitől sem tartanunk, mindent bele kell adnunk, elérhetjük a célunkat. A lehető legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk, különösen, mivel hazai közönség előtt játszunk” – így Märcz Tamás szövetségi kapitány.

A mérkőzéseket július 16. és 29. között játsszák a Margitszigeten. A csoportelsők automatikusan továbbjutnak a legjobb nyolc közé, a csoportmásodikok és -harmadikok keresztbe játszanak egymással.

A sorsoláson ott volt többek között dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, valamint a hazai sportvezetés kiemelkedő alakjai.

17. FINA-VILÁGBAJNOKSÁG
férfi vízilabdatorna:
A-csoport: Brazília, Montenegró, Kazahsztán, Kanada
B-csoport: Franciaország, Ausztrália, Olaszország, MAGYARORSZÁG
C-csoport: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Dél-Afrika
D-csoport: Egyesült Államok, Japán, Horvátország, Oroszország

női vízilabdatorna:
A-csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok
C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D-csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

(MOB, fotó: Fina2017)