Vereség az olimpiai bajnoktól

Vereség az olimpiai bajnoktól

2014. 08. 15.
Megosztás

Az ausztráloktól elszenvedett vereség, s a dél-afrikaiak elleni könnyű diadal után az Egyesült Államok legjobbjaitól kikapott csoportjában a magyar női vízilabda-válogatott az oroszországi világkupán, így négyesében harmadik lett.

Ez azt is jelenti, hogy Merész András együttese pénteken a másik csoport másodikjával - a kínaiakkal - száll vízbe budapesti idő szerint 11.00 órától az elődöntőbe jutásért Hanti-Manszijszkban.

Merész András, a női válogatot kapitánya:
"Sajnos a második negyed elején elvesztettük a fonalat, akkor 7-2-re elmentek, onnan már nagyon nehéz volt az adok-kapokból valahogy jobban kijönni. Sok gólt kaptunk, többet, mint kellett volna, és azt kell mondjam, a játék minden elemében felülmúltak bennünket az amerikaiak. Jelenleg ebben az állapotában a csapatban nincs több. Már a Világkupa előtt jeleztem, hogy az amerikaiak és az ausztrálok ide készültek, ami látszott már Cegléden és Hajdúszoboszlón is. Most meg nagyon látszott. Még nem tudni, ki lesz az ellenfél a négy közé jutásért, nyilván nyerni szeretnénk, minden attól függ, mennyire tudjuk a saját játékunkat játszani."

A másik csoportban - a nemzetközi szövetség honlapja szerint - a spanyolok nyertek, a kínaiak végeztek a második, az oroszok a harmadik, a szingapúriak pedig a negyedik helyen.

Eredmény - női Világkupa, 3. játéknap:
Magyarország-Egyesült Államok 10-15 (2-4, 1-3, 4-5, 3-3)
Magyarország: Kasó - Czigány, Antal, Kisteleki 5, Szücs 1, Takács 1, Illés, Keszthelyi 2, Tóth, Bujka, Hevesi, Menczinger 1, Gangl (kapus)
Egyesült Államok: Samantha Hill - Alys Williams, Melissa Seidemann 1, Rachel Fattal 2, Caroline Clark, Maggie Steffens 3, Courtney Mathewson 1, Kiley Neushul 2, Jillian Kraus, Kaleigh Gilchrist 1, Annike Dries 2, Kameryn Craig 3, Ashleigh Johnson
Gól/emberelőny: 2/7, illetve 4/12 Ötméteresek: 2/2, illetve 1/1
A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 6 pont, 2. Ausztrália 4, 3. Magyarország 2, 4. Dél-afrikai Köztársaság 0

A pénteki negyeddöntőben:

Kína-Magyarország 11.00
Spanyolország - Dél-afrikai Köztársaság 12.30
Szingapúr-Egyesült Államok 14.00
Oroszország-Ausztrália 15.30

(Forrás: MTI, waterpolo.hu)