Wimbledon 2014: pazar győzelmek párosban

Wimbledon 2014: pazar győzelmek párosban

2014. 07. 01.
Megosztás

Babos Timea és Kristina Mladenovic mindössze négy játékot veszített Belinda Bencic és Cvetana Pironkova ellen, így bejutott a harmadik fordulóba női párosban az angol nyílt teniszbajnokságon, Wimbledonban. A mérkőzés 61 percig tartott.



A 21 éves magyar játékos hétfőn még vegyespárosban is pályára lépett Eric Butorac oldalán, és jött a szenzáció: Timi és társa 1 óra 26 perc alatt győzött Cara Black és Leander Paes ellen.

Timi és francia társa az első fordulóban drámai csatában nyert a Pliskova-ikrek ellen, ezúttal pedig már nagyon magabiztos győzelmet aratott!

A svájci-bolgár kettős a 24 perces első szett elején még tartotta a lépést, de 2:1 után esélye sem volt. Timi és Kristina Mladenovic jól adogatott és fogadott, ennek meg is lett a szép eredménye. A 14. helyen kiemelt duó a negyedik játékban 30-ra nyerte el Bencic adogatását, ehhez 30-30 után Timi egy Pazar röptével, majd egy remek elütéssel járult hozzá.

A következő gémben a 21 éves magyar játékos bréklabdát hárított, majd 4:1 után Pironkova 40-re veszítette el adogatását. Timi és Mladenovic a negyedik esélyt használta ki. Ezután pedig a szintén 21 éves francia játékos 15-re hozta a szerváját, így a szettet is.

A második játszma elején a svájci-bolgár kettős remekül adogatott és fogadott, 2:1-nél kihasználta harmadik esélyét, brékelte Timit. Ezután viszont a magyar-francia duó rákapcsolt, 0-ra nyerte el Bencic adogatását, majd 4:3 után Pironkovát brékelte 15-re.

Timea és Mladenovic 4:3-nál sem engedett ki, a magyar játékos 15-re nyerte szerváját, majd újra jött a svájci tinédzser. Bencic ezúttal sem remekelt adogatóként, így a 14. helyen kiemelt ellenfél 40-re brékelt, lezárta a mérkőzést.

A magyar-francia kettős ellenfele a legjobb 16 között a címvédő, világelső Hszie Szu-vej – Peng Su-aj (tajvani, kínai) vagy a Julija Bejgelcimer-Klaudia Jans-Ignacik (izraeli, lengyel) duó lesz.

Némi pihenő és felkészülés után jöhetett a folytatás vegyespárosban. Timi és Eric Butorac a Roland Garroson elődöntős volt, ezúttal játszotta hatodik közös mérkőzését. A háló túloldalán a sportág legendái voltak, hiszen Cara Black öt, míg Leander Paes hat Grand Slam-versenyt nyert már ebben a műfajban, háromszor közösen is ünnepelhettek.

A 25 perces első játszmában még a jóval rutinosabb és összeszokottabb zimbabwei-indiai duó volt a jobb, az eredmény azonban lehetett volna sokkal szorosabb is. Timi és Eric Butorac ugyanis ekkor még csak bréklabdákig jutott, azokat nem tudta kihasználni.

A második és a harmadik szett azonban már a magyar-amerikai duó diadalmenetét hozta! Timi és társa elképesztően jól adogatott és a fogadások is rengeteg pontot hoztak.

A magyar-amerikai kettős a 25 perces második szettben 2:1-nél nyerte el először az ellenfél adogatását, ez pedig döntő változást hozott. Timi és Butorac ugyanis ezután már esélyt sem adott legendás ellenfelének. A nyolcadik gémben 0-ra nyerte el a duó a rivális adogatását, így jöhetett a döntő felvonás!

A harmadik szettben Timi és Butorac a hatodik gémben 30-ra nyerte el Paes szerváját, innen pedig már nem is engedte ki a nagy esélyt. A következő szervajátékot 15-re nyerte a magyar-amerikai páros, majd az utolsó gémet 30-ra. A befejező ütés egy védhetetlen adogatás volt!!!

Timi és Eric Butorac a következő fordulóban a Samantha Stosur-Nenad Zimonjics (ausztrál, szerb) vagy a Michaella Krajicek-Martin Emmrich (holland, német) kettőssel találkozik.

„Jó kis napot zártam ma Wimbledonban! Bejutottam párosban és vegyespárosban is a legjobb 16 közé. Ráadásul vegyesben egy 24-szeres Grand Slam-győztes pár állt velünk szemben. Boldog vagyok, jól ment a játék” – nyilatkozta Timi a második mérkőzés után.

A junior korosztályban a lányok a 32 közé kerülésért mérkőznek. Stollár Fanny két játszmában vereséget szemvedett az ötödik kiemelt Jil Belen Teichmann elleni találkozón. Bondár Anna, aki 15 kiemeltje a tornának az indonéz Tami Grende ellen lép pályára.

Eredmények:

WIMBLEDON, GRAND SLAM-VERSENY (FŰ)

Női páros, 2. Forduló
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 14.)-Belinda Bencic, Cvetana Pironkova (svájci, bolgár) 6:1, 6:3

Vegyespáros, 2. forduló
Babos Tímea, Eric Butorac (magyar, amerikai)-Cara Black, Leander Paes (zimbabwei, indiai, 4.) 1:6, 6:2, 6:3

Junior lányok egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Jil Belen Teichmann (svájci, 5.)-Stollár Fanny 6:2, 7:5

(Forrás: babostimea.hu, fotó: Zádor Péter)