World Tour, Szombathely:  Póta Georgina második

World Tour, Szombathely: Póta Georgina második

2014. 02. 02.
Megosztás

A negyedik helyen kiemelt Póta Georgina ezüstérmes lett a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) World Tour-sorozatának idei első, szombathelyi versenyén, miután a szombat délutáni döntőben nagy csatában, 4-3-ra kikapott az osztrák Liu Jiától.

Póta Georgina már az elődöntőben kellemes meglepetést szerzett, miután a szombat délelőtti elődöntőben kétszettes hátrányból fordítva 4-3-ra legyőzte a jóval esélyesebbnek tartott, első helyen kiemelt holland Li Jiaót.
A Magyarországon, a Postásban légióskodó kínai származású rivális igazolta azt, hogy első kiemeltként ő a favorit, hiszen az egész tornán mindössze két szettet vesztve jutott el a legjobb négyig. Az elődöntőben szintén jóval esélyesebbnek számított, már csak a világranglista-helyezések alapján is, miután ő a 16., a TCC Berlint erősítő Póta pedig az 55. a nemzetközi szövetség, az ITTF rangsorában.

A meccset a 41 éves, ötszörös Európa-bajnok Li kezdte jobban, mert 6-5-re ugyan még a 29 éves magyar játékos vezetett, de onnantól csak a holland nyert pontot, és magabiztosan került szettelőnybe. Ez a magabiztosság azonban a folytatásban eltűnt, a második játszma már Póta fölényét hozta, Li mindössze két labdamenetet tudott nyerni, így 1-1 lett.
A harmadik szett jóval kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, mert bár Póta az elején 4-0-ra elhúzott, Li felzárkózott, majd fordított is, és 11-8-cal újra nála volt az előny. A lendülete kitartott a negyedik játszmára is, remekül játszott, a magyar pedig sokat hibázott, így pillanatok alatt 3-1-es Li-vezetést mutatott az eredményjelző.
Az ötödik szettben Póta mindent egy lapra feltéve támadott, és ennek meg is lett az eredménye: úgy szépített, hogy riválisának mindössze egy "becsületpontot" engedélyezett. A hatodik játszmában is végig a magyar játékos vezetett, 10-7-nél szettlabdához jutott, amelyet ki is használt, így jöhetett a mindent eldöntő hetedik játszma.
Ebben is a közönség által támogatott magyar volt a kezdeményezőbb, pontosan játszva, szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, és a holland csak egy ideig tudta tartani vele a lépést. 10-5-nél Póta meccslabdákhoz jutott, és már az első esélyt kihasználta, így készülhet a döntőre, amelyben a világranglista 33. osztrák Liu Ja várta, aki a selejtezőből indult román Camelia Postoacát verte 4-1-re.

A magyar játékos, aki pályafutása során először jutott WT-viadal fináléjába, a szetteket tekintve már 3-1-re is vezetett, ezek után maradt alul.
A finálé első játszmája a 29 éves magyar játékosé lett úgy, hogy 7-6 után növelte előnyét, 10-6-nál szettlabdákhoz jutott, és a harmadikat ki is használta.
A folytatásban általában Póta vezetett egy-két ponttal, majd előbb 10-9-nél, majd 11-10-nél, végül pedig 12-11-nél szettlabdához jutott, és megint csak a harmadikat értékesítve 2-0-ra növelte előnyét. A 31 éves Liu a meccs harmadik felvonásában magához ragadta a kezdeményezést, 4-1-re, 7-4-re, majd 10-6-ra vezetett, a végjátékban sem hibázott, így a játszmákat tekintve szépített.
A Berlinben légióskodó Póta aztán a negyedik szettben erősen játszott, jól mozgatta ellenfelét, aki a vesztett pontok hatására el is bizonytalanodott, így a hazai játékos néhány perc alatt kétjátszmás előnybe és a tornagyőzelem kapujába került.
A hatodik szakasz elején Liu továbbra is bizonytalankodott - még szervát is rontott -, de miután 3-4-nél időt kért, fordult a kocka, sorra nyerte a labdameneteket, és a szetteket tekintve ismét felzárkózott. A folytatásra is kitartott a lendülete, Póta játéka kissé görcsössé vált, s az osztrák rivális egyenlített, így következhetett a mindent eldöntő játszma.
Ebben óriási csata folyt minden egyes labdamenetben, s miközben Liut többször a szerencse is segítette, felváltva gyűjtögették a pontokat a felek. Az osztrák versenyző 10-7-nél három meccslabdához jutott, s bár Póta ezeket még hárította, a negyediket már nem tudta, így alulmaradt.

„Természetesen ha az ember bejut a döntőbe, akkor ott szeretne nyerni, de azt hiszem, nem lehetek elégedetlen a szereplésemmel” - nyilatkozott az MTI-nek Póta Georgina, hozzáfűzve: ő már annak is nagyon örült, hogy bekerült a legjobb négy közé.
„Ott ráadásul sikerült megvernem Li Jiaót, ami nagy fegyvertény. Liu Jia a múlt héten, a Bajnokok Ligájában agyonvert, s ennek fényében a mai eredmény jónak mondható. Nagyon fáradt vagyok, hiszen a nyolcaddöntőtől kezdve nagyon szoros meccseim voltak” - mondta.
Póta hozzátette: vesekövek bántják, már beszélt az orvosával, így ha a jövő hétvégi Európa Top 12-versenyre első tartalékként nem hívják be, egy hét múlva megműtik.

Eredmény:

elődöntő:
Póta-Li Jiao (holland) 4-3 (-6, 2, -8, -2, 1, 7, 5)
női egyes, döntő:
Liu Jia (osztrák)-Póta Georgina 4-3 (-8, -11, 6, -3, 6, 8, 10)

férfi egyes, döntő:
Daniel Habesohn (osztrák)-Steffen Mengel (német) 4-2 (-8, -9, 9, 8, 9, 5)

(Forrás: MTI)