Michelisz Norbi a BMW-től is díjat kapott

WTCC: Michelisz szerint esélyes a dobogóra Portóban

2013. 06. 27.
Megosztás

A FIA túraautó-világbajnokság 13-14. fordulóját rendezik meg a hétvégén Portugáliában, a Circuito da Boavista elnevezésű utcai versenypályán.

Az idei bajnoki sorozat hetedik állomásán, Portóban egyben el is búcsúzik a sorozat az öreg kontinenstől, ahová 2007, 2009 és 2011 után negyedik alkalommal látogat a WTCC mezőnye.

A 4800 méter hosszú városi aszfaltcsíkon Michelisz Norbert 2011-ben versenyezhetett legutóbb és kiválóan alkalmazkodott a körülményekhez. A Zengő Motorsport pilótája mindkét futamon pontszerző helyen zárt; az elsőn a 8., a másodikon a 4. helyen ért célba. A versenyeken a Chevrolet versenyzői domináltak és a két futam hat dobogós helyezéséből ötöt megszereztek maguknak.

A Honda versenyzői számára kedvezhetnek a városi pálya adta lehetőségek és megszorongathatják a Chevyket. Portugáliában a Honda gyári csapatának hazai versenyzője, Tiago Monteiro is kiszolgálhatja szurkolóit, aki 2011-ben dobogóra állhatott a második versenyen. Érdekesség a portugál versenyző számára, hogy akkor is Gabriele Tarquini volt a csapattársa.

A súlyok tekintetében továbbra is a Lada versenyzői mehetnek a legkevesebb súllyal, akik – 20 kg-ot visznek a minimum súlyhoz képest. A Honda és a SEAT +10 kg-ot, a BMW +20 kg-ot és a Chevrolet-k továbbra is maximumot, 40 kg-ot visznek magukkal a hétvége során.

A WTCC pontversenyében 12 futam után Michelisz Norbert 90 ponttal a hatodik helyen áll és mindössze 43 pont választja el a második helytől. A magyar versenyző a világbajnoki sorozat harmadik állomása óta minden hétvégén legalább egy alkalommal dobogóra állt valamelyik futamon és az utolsó négy hétvége pontjai alapján néggyel többet gyűjtött, mint a szintén Hondával versenyző Gabriele Tarquini.

A tabellát Yvan Muller vezeti 246 ponttal, Gabriele Tarquini a második 133 ponttal, Michel Nykjaer pedig a harmadik 127 ponttal.

„Első érzésre versenyképesek lehetünk a hétvégén, mert az eddigi tapasztalatok alapján az autó városi pályákon jól működött. Tavaly Monteironak sikerült egy harmadik helyet szereznie Makaóban, idén pedig Marokkóban Tarquini szerezte meg a Honda első pole pozícióját. Emiatt és a 30 kg súlycsökkenés miatt bizakodóak lehetünk a hétvége előtt. Mindemellett én nagyon szeretem a pálya vonalvezetését is. Ez a kombináció azt eredményezheti, hogy ez a versenyhétvége számunkra a jobbak közé fog tartozni. Nehéz megmondani, hogy pontosan milyenek lesznek az erőviszonyok, de azt gondolom, hogy tempóból sokkal előrébb leszünk Portóban, mint Moszkvában voltunk és esélyesek lehetünk az újabb dobogós helyezésre" – mondta el várakozásait Michelisz.

WTCC, PORTUGÁL NAGYDÍJ

A HÉTVÉGE PROGRAMJA

Szombat
10.15–10.45 Első szabadedzés
12.30–13.00 Második szabadedzés
16.00–16.30 Első időmérő (Eurosport 2)
16.35–16.50 Második időmérő

Vasárnap

10.00–10.15 Warm up (Eurosport 2)
11.55–12.45 Első futam (11 kör, Eurosport)
17.35–18.30 Második futam (11 kör, Eurosport)

(Forrás: NSO)