XVII. Olimpiai Nap Mosdóson

XVII. Olimpiai Nap Mosdóson

2012. 07. 12.
Megosztás

Nem panaszkodhattak a résztvevők az idén, hisz több mint 30 fokos melegben tartották Mosdóson a már 17. alkalommal rendezett Olimpiai Napot.

Ezúttal egy új szabadidő sportcentrum avatása is ünnepélyesebbé tette az eseményt.
Az Olimpiai Nap egyben a község szülöttének, Steiner Rezső olimpikon birkózó emlékversenye is, aki az 1912-es stockholmi olimpián indult. Születésének 125. évfordulóját is ünnepelték, továbbá a rendezvényen a labdarúgó tornát az egészséges életmód jegyében is tartották, hisz ez volt a Parlagfű kupa. A rendező egyesület elsősorban somogyi olimpikonok életével foglalkozik, rajtuk keresztül állít példaképeket a jövő nemzedékeinek is. Az olimpiai himnusz elhangzása után Bóna Károly a Baráti Kör elnökének a köszöntője hangzott el, majd Keresztes József Mosdós község polgármestere nyitotta meg a rendezvényt.

A szabadidősport versenyszámokból álló sportnapon olyan illusztris vendégek tisztelték meg a rendezvényt, mint Gedó György ökölvívó, München olimpiai bajnoka, valamint Gula László ökölvívó, aki Mexikóban indult. Az olimpikonok élménybeszámolót tartottak a szép számú közönség előtt. A résztvevők között örömmel fedeztük fel a környék országos bajnoki címmel rendelkező cselgáncsozókat, ökölvívókat, ökölvívó edzőket.

Olimpiai totó is színesítette a rendezvényt, a legjobban a dombóvári Pápai Lajos töltötte ki a szelvényt.

A kispályás labdarúgásban Tolna – Baranya döntő alakult ki, s meglepetésre a dombóvári idősebb játékosokból álló csapat nyert.

A strandröplabdában a tavalyi ezüstérmeseknek ezúttal az idén már az első hely jutott, igaz új párral. A kosárra dobásban hazai győzelmek születtek. Csak a görkorcsolyázó Papp Lili tudott ismét nyerni.

A győzteseknek Gedó György és Gula László olimpikonok adták át a kupákat, érmeket.

Eredmények:

Kispályás labdarúgás (felnőtt): 1. Dombóvári Hetényhal FC, 2. Jágónaki Merlott Söröző (0-0), büntetőkkel 2-1), 3. Kaposkeresztúr, 4, Kaposhomok (kisdöntőben 1-0)
A torna legjobb kapusa: Lőczi László (Jágónak), legtechnikásabb játékosa: Batha Ottó (Dombóvári Hetényhal FC), míg a gólkirálya Ifj.Ferenczi István (Kaposkeresztúr) lett 5 góllal.

Strandröplabda: 1. Keppel Attila – Kovács Zoltán (Dombóvár), 2. Keresztes Zoltán – Nagy Eszter (Mosdós-Kaposvár), 3. Ferenczy Csaba – Szabó István (Dombóvár)

Kosárra dobás (férfi): 1. Juhász Ádám (Mosdós), 2. Kovács Zoltán (Dombóvár), 3. Somogyi Benjamin (Mosdós)

Kosárra dobás (női): 1. Kárpáti Mária (Mosdós), 2. Földházi Brigitta (Kecskemét), 3. Tóth Judit (Mosdós)

Görkorcsolya: (serdülő) 1. Papp Lili (Mosdós), 2. Hajduk Liza (Kaposvár), 3. Szücs Virág (Mosdós) és Szücs Mercédesz (Mosdós)

Petanqe: 1. Schaul Imre – Bernáth Dávid (Mosdós), 2. Benke Józsefné – Tóth Zoltán (Kaposhomok), 3. Kurucz Józsefné – Katona Katalin (Kaposhomok)