Zabari növelte előnyét a Bécs-Pozsony- Budapest ultramaratonin

Zabari növelte előnyét a Bécs-Pozsony- Budapest ultramaratonin

2012. 10. 21.
Megosztás

A második napon reggel 9 órakor startolt el a BBU mezőnye Pozsonyból és a Duna mentén eljutottak a határig.

Rajka után a Szigetközbe érve leszállt a köd és a mezőny kissé szétszakadozott. Az egyéni versenyben futók közül az élen Bogár János és Zabari János küzdelmét figyelhettük meg. Végül a mai napon is Zabari János ért be elsőként Győrbe és ezzel megerősítette tegnap kivívott vezető pozícióját. A váltó csapatok versenyében sem történt igazi meglepetés, hiszen ma is a Sashegyi Gepárdok két csapata győzedelmeskedett. A kerékpárosok a mai napon is izgalmas helytörténeti túrán vettek részt, hiszen Szlovákiát elhagyva – Rajkánál átlépve az országhatárt- megismerkedhettek Dunakiliti, Tejfalusziget, Halászi, Darnózseli, Hédervár, Ásványráró, Dunaszeg, Győrzámoly és Győrújfalu történeti, építészeti és kulturális értékeivel.

Minden településen nagy szeretettel és odafigyeléssel fogadták az áthaladókat. Az utolsó szakaszon Győrújfaluban a Manó Tanyán hatalmas rendezvénysátrat állítottak, szabadtéri kemencében kenyeret sütöttek, tábortűznél tájjellegű ételeket és italokat kínáltak, valamennyi résztvevőnek. Szinte a teljes település lakossága kivonult, és egy óriási regionális fesztivált rendezett.

A második szakaszt is Zabari János nyerte meg, így tovább növelte előnyét az összetettben.
A Pozsony és Győr közötti, 83 kilométeres szakaszon az első nap 33 perces hátránnyal célba érkező Bogár János már a szlovák főváros határában leszakadt Zabari mögött, Bene Ármin pedig már 10 perc múltán szem elől vesztette a két élen haladót. Végül Zabari több mint 25 perces előnnyel nyerte meg a szakaszt Bogár előtt.

A csapatversenyben a Sashegyi Gepárdok két csapata és a Veszprémi Honvéd osztozott az első három helyen. A táv nagy részén ködös időben haladt a mezőny, emiatt gyengébb időeredmények születtek.
Vasárnap a Győr és Tata közötti 62 km megtétele vár a mezőnyre.

2. szakasz, Pozsony-Győr, 83 km:
egyéni: 1. Zabari János 6:50:06, 2. Bogár János 7:15:11, 3. Bene Ármin 8:06:43
Az összetett állása: 1. Zabari 13:39:35, 2. Bogár 14:37:53, 3. Bene 15:31:53
csapat:
1. Sashegyi Gepárdok I. csapat 5:14:59, 2. Sashegyi Gepárdok II. csapat 5:17.54, 3. Veszprémi Honvéd 5:48:25,...13. Bajnokok Koló emlékére (Szemán Róbert, Kövér Márton, Vajda Attila, Beé István) 06:39:01
Az összetett állása: 1. Sashegyi Gepárdok I. 10:52:07, 2. Sashegyi gepárdok II. 10:58:37, 3. Veszprémi Honvéd 12:13:12,...10.Bajnokok Koló emlékére 13:45:49

(Forrás: bbu.hu/mti)