Zabari növelte előnyét a Bécs-Pozsony-Budapesten

Zabari növelte előnyét a Bécs-Pozsony-Budapesten

2013. 10. 21.
Megosztás

Az első szakaszon győztes, címvédő Zabari János nyerte a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni futóverseny Pozsony és Győr közötti, második, 81 kilométeres etapját.

A pozsonyi rajt után Bogár János, Belej Bálint, valamint Zabari vívott nagy küzdelmet egymással, többször is változott az élen a sorrend. Féltávnál Zabari beleerősített, a hátralevő negyven kilométeren közel negyedórás előnyre tett szert riválisai előtt, s végül elsőként érkezett győri egyetemi csarnokban felállított célba. A ultramaratoni másik nagy esélyese, Bogár János a harmadik lett.

Az idei BBU eddigi legnagyobb meglepetését a svéd Frida Södemark szereplése jelenti: a 35 éves, norrköpingi versenyzőnő mindkét nap a negyedik legjobb időt érte el, a második szakaszon 45 perccel maradt el Zabari mögött. A ultramaratonin egyéniben csak 2 nő állt rajthoz, ezért nincs külön kategória számukra: a svéd Frida Södemark és BHSE-ben atlétizáló Czibók Ágnes eredménye az abszolút sorrendben szerepel.

A váltóversenyben a Dover Nyelviskola csapata továbbra is magabiztosan vezet.

2. szakasz, Pozsony-Győr, 81 km:
egyéni: 1. Zabari János 6:21:04 óra, 2. Belej Bálint 6:34:22, 3. Bogár János 7:02:21

állás két nap után:
1. Zabari 13:44:16 óra, 2. Belej 14:05:28, 3. Bogár 15:00:46

váltó: 1. Dover Nyelviskola (Józsa Gábor, Oláh Tamás, Rezessy Gergely, Tóth Tamás) 4:37:56 óra

állás két nap után: 1. Dover Nyelviskola 10:17:07 óra

Következik: 3. szakasz, Győr-Tata, 62 km

(Forrás: mti)