Záhonyi Petra aranyérmes

Záhonyi Petra aranyérmes

2014. 02. 24.
Megosztás

Záhonyi Petra (a képen) nagyszerű vívással aranyérmet nyert a jeruzsálemi kadet és junior Európa-bajnokság első napján. Az elődöntőben és a döntőben egyaránt orosz ellenfelet győzött le Szepesi László 17 esztendős tanítványa.

A férfi tőrözők versenyével kezdődött a jeruzsálemi kadet Európa-bajnokság, és mutatkozott be az Eb helyszíne, a Malha Sport Center. Sokan kíváncsian várták, hogy milyen viadalt rendeznek majd az izraeliek, és erre nehéz is röviden válaszolni, pláne egy nap tapasztalata alapján. Ha mégis egyetlen szóval kéne értékelni, akkor az állíthatjuk: tisztességeset. A helyszín - hát az bizony lepusztult, a környékre való tekintettel Krisztus előttinek is nevezhetnénk… A csarnok, melyben a főpástot és a négy színes pástot helyezték el, igencsak lelakott, a kiegészító helyiségekkel együtt. És akkor még rendkívül empatikusan fogalmaztunk. A többi pást fölé pedig nemes egyszerűséggel húztak egy sátortetőt, sokat nem bonyolították az ügyet. Meleg ételt az egész napos verseny során egyáltalán nem lehet kapni, van viszont borzalmas instant kávé és pattogatott kukorica. Persze, a gyarló ember sabbat után lejjebb ad az igényekből, na de azért mégiscsak…

Ugyanakkor a helyiek mindenkivel rendkívül udvariasak és készségesek, és ez ugye sokat javít az összkép megítélésében. Az európai szövetség népes csapata pedig a kopottas körülményeket szaktudással foldozza, a versenyek pontos időrend alapján, végig követhetően folytak. Úgyhogy összességében ilyen téren sincs ok az aggodalomra, abszolút “vállalhatónak” tűnik a jeruzsálemi Eb helyszín.

Nos, mindezt jutott lehetőség bőven leírni, ugyanis az Eb első száma során nem kápráztattak el bennünket fiatal férfi tőrözőink. Az Eb előtti versenyek tapasztalatai alapján elsősorban Mészáros Tamás jó szereplésében bíztunk, aki érmet is nyert a szezon európai körversenyein. Ő azonban egy influenzát követően még a helyszínen is lábadozott, és egész nap nem a megszokott stabil formáját hozta. A döcögős körmérkőzés után a 32 a végállomást jelentette a számára. Sajnos, eddig sem jutott el Bellovicz Gábor, akinél erősen remegett a léc már a csoportmérkőzések után, valamint Bencze Attila, akinek - hogy maradjunk az atlétikai hasonlatnál - nem is volt érvényes kísérlete.

Legjobban a 16 esztendős Frűhauf Benjámin szerepelt, aki a főtáblán két magabiztos győzelemmel kezdett, utána viszont lengyel riválisa egy perc alatt állva hagyta, és 2:7 után hiába egyenlítődtek ki az erőviszonyok, a különbség megmaradt a legvégére is. Ezzel valamennyi magyar búcsúzott, pontosabban Kiss Dániel eljutott a negyeddöntőig, csakhogy az ő neve mellett a HUN felirat helyett a GBR szerepel, ő ugyanis a hosszú évek óta Angliában dolgozó, korábbi válogatott tőröző, Kiss Róbert fia…

Ezalatt a “sátortáborban” a kadet női kardozók is elkezdték versenyüket, és az feltétlenül örömtelinek számított a délelőttöt követően, hogy a selejtezőket mindannyian biztosan vették. Annyi gikszer azonban sajnos becsúszott, hogy a hazai rangsor első két helyén álló Záhonyi Petra és Kelecsényi Mirabella már a 32 között szembekerült, utóbbi bánta. Ebben a körben búcsúzott a küldöttség legfiatalabb magyarja, Kern Bianka is, viszont Papp Bori remek vívással került a nyolcaddöntőbe.

A folytatásban Papp Bori kezdett, és izgalmas, forgulatos asszóban egy balszerencsés kizáró vágással szenvedett egytusos vereséget görög riválisától. Záhonyi Petra maradt tehát az “utolsó mohikánlány”, aki első világversenyén egyáltalán nem remegett meg, sőt, döbbenetes magabiztossággal győzte le a korosztály élmezőnyéhez tartozó török ellenfelét. Jöhetett nem sokkal később a negyeddöntő a lengyel Matuszekkel szemben. Addigra éppen megérkezett az edzéséről a magyar válogatott másik fele, úgyhogy minden magyar találatot hatalmas üdvrivalgás kísérte. Ez egészen pontosan 15-ször történt meg, ebből következően Szepesi László 17 éves tanítványa pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el az elődöntőbe jutással. No meg ő nyerte a magyar küldöttség első jeruzsálemi érmét!

De milyen színűt?

Az elődöntő után kiderült, legrosszabb esetben is ezüstöt! Pedig az ellenfél messze a mezőny legjobban csengő nevű vívója volt, az orosz Pozdnyakova. Akinek, ugye, az édesapja négyszeres egyéni világbajnok, az előző időszak talán legnagyobb kardvívó egyénisége. Ott szurkolt az apuka is, olimpiai bajnok csapattársa Sarikov társaságában, de hiába. Ezen az estén a Záhonyi név dominált, 12:12 után remek találatokkal nyert 15:12-re a Kárpáti vívója, és máris jöhetett a döntő, meg egy újabb orosz rivális!

No meg az újabb győzelem! Klimova 7:3-ra elhúzott, és ekkor komoly kételyek merültek fel bennünk a végeredményt illetően, de a többes szám első személybe Záhonyi Petrát kéretik nem belevenni! Ő ugyanis ezt követően nyolc, azaz 8 találatot adott zsinórban, és eztán már tartotta a különbséget és nyert egy csodálatos aranyérmet!

Eredmények. Kadet férfi tőr egyéni Európa-bajnokság, 69 induló. A csoportmérkőzéseken:
Frűhauf Benjámin 4 győzelem/2 vereség, Mészáros Tamás 2/4, Bellovicz Gábor 2/4, Bencze Attila 0/5 (kiesett).

A 32 közé jutásért:
Frűhauf-Danckwardt (dán) 15:12, Mészáros-Garcia-Alzoriz (spanyol) 15:12, Bellovicz-Mila (francia) 13:15.

A 16 közé jutásért:
Frűhauf-Lasak (cseh) 15:9, Mészáros-Bicego (olasz) 8:15.
Nyolcaddöntő:
Frűhauf-Tarasiewicz (lengyel) 10:15.
Végeredmény:
1. Roger (francia), 2. Podralski (lengyel), 3. Rzadkowski (lengyel) és Tarasiewicz (lengyel), …16. Frűhauf Benjámin, …30. Mészáros Tamás, …54. Bellovicz Gábor, …66. Bencze Attila.

Kadet női kard egyéni Európa-bajnokság, 44 induló. A csoportmérkőzéseken:
Papp Borbála 5 győzelem/0 vereség, Kelecsényi Mirabella 3/2, Záhonyi Petra 3/2, Kern Bianka 3/2.
A 32 között:
Záhonyi-Kelecsényi 15:7, Papp-Kosmach (fehérorosz) 15:4, Kern-Eifler (német) 10:15.
Nyolcaddöntő:
Papp-Gudura (görög) 14:15, Záhonyi-Kose (török) 15:5.
Negyeddöntő: Záhonyi-Matuszek (lengyel) 15:9.
Elődöntő: Záhonyi-Pozdnyakova (orosz) 15:12.
Döntő: Záhonyi-Klimova (orosz) 15:11
Végeredmény: 1. Záhonyi Petra, 2. Klimova (orosz), 3. Gudura (görög) és Pozdnyakova (orosz), ...10. Papp Borbála, ...22. Kern Bianka, 23. Kelecsényi Mirabella.

(Forrás: hunfencing.hu)