Zárszó Cancunban: már az idén hozzányúlhatnak a szabályokhoz

Zárszó Cancunban: már az idén hozzányúlhatnak a szabályokhoz

2014. 03. 02.
Megosztás

A Vízilabda Világkonferencia zárzaszavát tartó FINA-igazgató, Cornel Marculescu egyértelművé tette: mivel november végén rendkívüli kongresszust tart a szövetség, benne van a pakliban, hogy már Rio előtt módosítják a pólószabályokat.

A FINA nagyhatalmú vezetője – hivatalosan az adminisztrációt irányítja, valójában az egész szervezetet – maga is a vízilabdából érkezett anno az igazgatói székbe, hiszen a ’64-es olimpián a román válogatott egyik kulcsembere volt, később pedig játékvezetőként tartozott az elitbe (ő vezette a müncheni aranyról döntő szovjet–magyar meccset is 1972-ben).

Cornel Marculescu zárszavában leszögezte: „Úgy gondolom, jó úton járunk. Most azért jöttünk össze, hogy megosszuk egymással a tapasztalatainkat, gondolatainkat. Az elhangzottak alapján egyértelmű: másféle terméket kell készítenünk. Végig kell vennünk, mit kell módosítani, hogy a vízilabda sokkal jobban érvényesüljön a show-biznisz világában.”

Az igazgató elmondta, a FINA élen jár a folyamatos újításokban: a meglévő sportágakat állandóan fejlesztik, belenyúlnak a programba is, ha kell, 2015-től már férfi-női vegyesváltók is lesznek a vb-ken, tavaly bemutatkozott a high-diving (szupertoronyugrás – 27 méterről ugranak a férfiak, 20-ról a nők), azaz mindent elkövetnek, hogy a lehető legjobbat nyújtsák közönségnek, tévénézőknek, szponzoroknak.

„A vízilabdának is haladnia kell az idővel. Láttuk, hallottuk, hogy a nagy profiligák is nap nap után tesznek azért, hogy még több rajongójuk legyen. Nekünk is ezt kell tennünk a vízilabdával. 114 éve van az olimpiai programban, a legősibb csapatsport a játékokon, azaz nem lehet annyira rossz. De el kell fogadni, már nem csak egy versenyt rendezünk, hanem élményt is kell garantálnunk, show-t, szórakozást.”

És hogy mi a következő lépés? „Hagyjuk magunkat inspirálni: most is hallottunk sok véleményt, ezután is meg kell hallgatunk edzőket, játékosokat, esetleg meríteni kell más sportágakból. Tovább kell lépnünk, nem csak a játéknap a fontos, hanem a felvezetés is, a tálalás is. Ne féljünk a változtatásoktól!”

Marculescu végül bejelentette, a FINA létrehozta az úgynevezett Vízilabda Innovációs Bizottságot a szövetség egykori főtitkára, a LEN-t csaknem húsz éven át vezető Bartolo Consolo elnökletével. Az elkövetkező hónapokban ez a testület vizsgálja majd a lehetséges újításokat, szabálymódosításokat – így az MVLSZ két kísérletét (Komjádi-kupa, bírók bemikrofonozása) –, majd javaslatokat tesz a vízilabda-bizottságnak, és amit a TWPC letesz november végén a FINA elnöksége (Büro) asztalára, az minden valószínűséggel már jövőre életbe léphet.

Marculescu ugyanis jelezte, az év végén esedékes rövidpályás úszó világbajnokság előtt, november végén rendkívül kongresszust tart a FINA, márpedig ez jogosult bármilyen módosítás azonnali életbe léptetésére.

(Forrás: waterpolo.hu)