„Egy ízig-vérig magyar céggel kötöttünk barátságot három évtizede”
Idén már huszadik alkalommal indul el a Coop Rally, a szakmai program útvonala ezúttal Kelet-Magyarországon halad majd keresztül. A Coop Csoport 1996 óta támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), aminek keretében segíti az olimpikonok felkészítését, az olimpiai eszme népszerűsítését. A rendezvényt és az együttműködést a pénteki sajtótájékoztatón Fábián László, a MOB főtitkára is méltatta.
„A magyar agrár- és élelmiszergazdaság megerősítéséhez a gazdák, a feldolgozók, a kereskedők, a szakmai szervezetek és a vásárlók együttműködésére van szükség, amelyre a Coop Rally kiváló példát kínál” – mondta a XX. Coop Rally országos beharangozó sajtótájékoztatóján Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken. A tárcavezető kiemelte: a Coop Rally-n résztvevő közel 100 cég (a Coop beszállító és üzleti partnerei), illetve a Coop Csoport együttesen a magyar élelmiszergazdaság jelentős részét lefedi, hiszen összességében évi mintegy 2000 milliárd forint forgalmat képviselnek a hazai piacon. A minőségi magyar élelmiszer-előállítást és -termékeket népszerűsítő szakmai program mintegy 300 résztvevője ezúttal hat kelet-magyarországi élelmiszergyártó céget, illetve a COOP Csoport két tagvállalatát fogja meglátogatni szeptember 9-10. között.
Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy idén már huszadik alkalommal rendezik meg a Coop Rally-t, amelyet azzal a céllal indított el az üzletlánc, hogy a minőségi magyar élelmiszer-előállítást és -termékeket népszerűsítse, bemutassa a hazai fogyasztók számára.
COOP
A szakmai programon mindig részt vesznek olimpikonok is, ugyanis a Coop Csoport 1996 óta támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), aminek keretében segíti az olimpikonok felkészítését, az olimpiai eszme népszerűsítését. Fábián László, a MOB főtitkára ezzel kapcsolatban elmondta: „egy ízig-vérig magyar céggel kötöttünk barátságot három évtizede. Nagyon fontos számunkra, hogy a magyar sportolók magyar cégekkel lehessenek kapcsolatban. E téren olyan elkötelezett cég, mint a Coop, viszonylag kevés van Magyarországon”. Az idei programban résztvevő olimpikonokról szólva kiemelte: 10 olimpiai, világ- és Európa-bajnok összességében 354 olimpiai, világ- és Európa-bajnoki éremmel vág neki majd a kétnapos eseménynek.
Coop Rally útvonala:
Első nap – 2026. szeptember 09.
- Maspex Olymos Kft. – Nyárlőrinc
- Fornetti Kft. – Kecskemét
- Sole-Mizo Zrt. – Szeged
- Coop Szeged Zrt., 103. sz. Coop Szuper Plusz - Szeged
Második nap – 2026. szeptember 10.
- Hell Energy Magyarország Kft. – Szikszó
- Unió Coop Zrt., 820. sz. Coop üzlet – Tarcal
- Várda-Drink Zrt. – Kisvárda
- Hajdúhús 2000 Kft. – Debrecen


